Az Index szerint Magyar Péterrel kapcsolatban bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat a Magyar Nemzeti Bank

MUZ_2883
Magyar Péter, Tisza Párt elnöke
Fotó: Muzslay Péter
Vágólapra másolva!
Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat a Magyar Nemzeti Bank Magyar Péterrel szemben – tudta meg az Index. Magyar Péter két nappal ezelőtt, a Partizánnak adott interjújában még azt állította, nem volt részese bennfentes kereskedelemnek. Most tanúként hallgatják meg Vogel Evelint, aki először egy hangfelvételen beszélt Magyar állítólag tőzsdén szerzett tízmillióiról.
Vágólapra másolva!

Nagyon egyszerűen hadd tegyem fel akkor a kérdést. Vettél-e részvényt bennfentes információval? 

tette fel a kérdés Gulyás Márton kedden este a Partizán stúdiójában. Magyar Péter kikérte magának már a kérdést is, és emelt hangon, idegesen, magából kikelve tagadta, hogy köze lett volna ilyen bűncselekményhez. Sőt! A Tisza Párt vezetője annyira szerette volna igazát bizonyítani, hogy másnap külön Facebook-posztot szentelt ennek a témának, megfenyegetve az újságírókat, hogy aki bennfentes kereskedelemmel vádolja, azt rágalmazás miatt feljelenti. 

Ahogyan korábban megírtuk, néhány hónappal korábban

Magyar Péter még éppen azért bírálta a teljes hazai sajtót, mert szerinte az újságíróknak a bennfentes kereskedésre vonatkozó vádakról kellett volna kérdezni őt.

Most már nem erőlteti a témát, ugyanis az Index információi szerint

vizsgálat van folyamatban Magyarral szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt.

A portál értesülései szerint 2023. július 21-én, pénteken este tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a részvények árfolyamát.

Ugyanezen a napon Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és tőzsdezárás előtt, délután három órakor csak Opus-részvényeket vásárolt több tízmillió forint értékben. Az ezt követkő héten hétfőn tőzsdenyitás után pedig emelt árfolyamon az összes Opus-részvényét eladta és jelentős, sokmilliós haszonra tett szert

– számolt be a folyamatról az internetes portál.

A tranzakció azért érdekes, mert Magyar Péter ugyanebben az időszakban a Bankholding, azaz Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottsági tagja volt, ez a tény pedig felveti annak a lehetőségét, hogy

előzetes információi voltak arról, mikor kell olcsón Opus-részvényeket vásárolnia, amelyeket később drágábban adhat tovább.

Mint ismert, Vogel Evelin egy 2024 novemberében nyilvánosságra került hangfelvételen beszélt először erről az ügyről, amit azonban ezt követően Magyar Péter tagadott.

Az Index információi szerint azonban a Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvények kapcsán több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Az ügyben erre a hétre Vogel Evelint tanúként is beidézték.

A bennfentes kereskedelem a Büntető Törvénykönyvben:

Btk 410 § (1)

"Aki

a) bennfentes információ felhasználásával saját vagy más nevében a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt, ügyletkötésre megbízást ad, megbízást visszavon vagy módosít, ajánlatot rögzít, visszavon vagy módosít,

b) a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást vagy másokat a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet kötésére, ügyletkötésre vonatkozó megbízás adására, visszavonására vagy módosítására, ajánlat rögzítésére, visszavonására vagy módosítására hív fel, vagy bír rá, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!