Glettes vödröt használó drogcsempészek buktak le Magyarországon - videó

Vágólapra másolva!
Több mint egy kilogramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy moldáv kisbusz rakterében. Tojásokkal és liszttel takarták el az illegális növényi törmeléket
Vágólapra másolva!

A pénzügyőrök egy moldáv rendszámú mikrobuszt állítottak meg az ártándi határátkelőhelynél, hogy ellenőrizzék rakományát. A csomagtér átvizsgálásakor a járőrök egy 25 literes vödörre figyeltek fel. 

A glettes vödröt liszttel és tojásokkal töltötték tele, azonban a súlya túl könnyűnek bizonyult, ami gyanút keltett.

Az ellenőrök percek alatt megtalálták a kábítószer-tartalmú csomagokat a vödörben és drogtesztnek vetették alá, ami pozitív lett. A 35 éves sofőr azt mondta, hogy nem tudott a kábítószerről.

A pénzügyőrök azonnal értesítették a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársait, akik 

az 1130 grammnyi kábítószergyanús anyagot, a sofőrt és öt útitársát őrizetbe vették. 

A rendőrség munkatársai kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást - áll a NAV Facebook-bejegyzésében.

Tegnap több ezer hamis ruha akadt fenn egy NAV ellenőrzésén Nagykanizsán. Januárban közel 1500 darab hamis ruhát találtak a pénzügyőrök egy bolgár teherautóban az M5-ös autópályán. A szemle során a raktérben gyanús dobozokra figyeltek fel, amelyeken az állt, hogy fonott kosarakat tartalmaz. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!