A szerdai kormányülésen több javaslatot is megtárgyaltunk, az egyik legfontosabb a nyugdíjasokkal kapcsolatos előterjesztés volt – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: a kormány továbbra is eltökélt a nyugdíjak vásárlóerejének növelése mellett.
A miniszter felidézte, az elmúlt 15 évnek vannak komoly eredményei:
2010-ben 100 ezer forint alatt volt volt az átlagnyugdíj, ma már pedig 242 300 forint, aminek fontos része a 13. havi nyugdíj.
Ezt idén február 12-én folyósítják banki átutalás esetén, és a rá következő napokban viszik ki a postások azoknak, akik így kérték. Ez a juttatás a költségvetésben 550 milliárd forintos tétel.
Kitért arra is, hogy folyamatos támadások érik a 13. havi nyugdíjat: Brüsszel és a Tisza Párt változtatna rajta, a Gyurcsány-kormány pedig korábban el is törölte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai OECD szervezet is javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozza és alakítsa át a kormány, de ezt nem teszik meg.
A rezsicsökkentés talán a nyugdíjasoknak a legnagyobb segítség, de a kistelepüléseken, különösen a Kádár-kockákban élőknek nehézség az épületek rossz állapota, szigetelése
– emelte ki.
Hangsúlyozta: a kormány ezért kibővíti a vidéki otthonfelújítási programot, megnyitják azt a nyugdíjasok számára is. Hatmillió forintos felső határig a felújítás összegének felét az állam kifizeti, a fennmaradó részre pedig kedvezményes, állam által támogatott, 3 százalékos kamatozású hitelt lehet felvenni. A felújítási cél nincs meghatározva, lehet energetikai vagy más munkálat is – mondta.
A tárcavezető a Demján Sándor Programról szólva azt mondta, látják már az első eredményeket.
A munkáshitelnél kilencezer kérelem van már a magyar államnál, az átlagos hitelösszeg 3,9 millió forint, tehát majdnem mindenki felveszi a 4 millió forintot.
A miniszter emlékeztetett, a Széchenyi-pihenőkártyára (SZÉP-kártya) érkező juttatásokat az idei évben fel lehet használni lakásfelújításra is.
Gulyás Gergely tájékoztatott: elindult a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszegű program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel, és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat új vevőikhez.
A tárcavezető bejelentette, csütörtökön megjelenik egy kormányhatározat, Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-re vonatkozik a rákosrendezői elővásárlással kapcsolatban.
A miniszter kifejtette: a főváros tulajdonában álló gazdasági társaság bejelentette elővásárlási szándékát a rákosrendezői területre vonatkozóan. A kormány ezt tanulmányozta, jogi kérdést kellett tisztázni. A cég nyilatkozata ebben segítséget nyújtott, minden kötelezettséget vállaltak.
Gulyás Gergely közölte:
a kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi, a vételár kifizetésére a szerződésben írt szabályok szerint köteles a főváros. A területet meg is kell tisztítani, mostantól ezek a kötelezettségek a fővárost terhelik, ahogy a fejlesztési lehetőség is a fővárost illeti meg.
Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy a napokban érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér is. A most januári emeléssel szintén a napokban érkezik meg a pedagógusok béremelése, ami 143 ezer dolgozót érint, idén 22,1 százalékkal emeli bérüket a kormány.
Megkapták az első megemelt fizetésüket a vízügyes dolgozók is, bérük 30 százalékkal nőtt átlagosan. Felhívta a figyelmet arra is, hogy elmúlt időszakban 3 milliárd forintos értékben több bölcsőde és óvoda, az iskolák terén pedig több mint 8 milliárd forintból – többek között – elkészült a Dunaújvárosi Egyetem főépületének felújítása is. A településfejlesztés területén is jelentős előrelépés történt, több mint 6,8 milliárd forint értékben – tette hozzá.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt mondta, a lengyel jogállamisági kérdés aggasztó. Hozzátette: ha valaki tényszerűen megnézi, mi történt Lengyelországban, és átvetíti ezt másik országra, akkor rájön, hogy ezek eddig elfogadhatatlanok voltak. Miután felsorolta a lengyel kormány jogállamisággal szembeni intézkedéseit, emlékeztetett, hogy a jogállamiság miatt visszatartott forrásokat Lengyelország ezek után megkapta.
Az Európai Unióban az írott jog sokkal kevesebbet jelent, mint a Szovjetunióban jelentett
– fogalmazott.
Gulyás Gergely az ukrán titkosszolgálatának akciójáról az Origónak elmondta, hogy nagyon sajnálatosnak tartják, hogy akivel szövetségbe akarnak lépni, egy ilyen akciót megengedhet magának.
A két ország kapcsolataira egy ilyen akció jelentősen negatív hatással van
– tette hozzá.
Gulyás Gergely az Origo kérdésre válaszolva ismét kitért Rákosrendező helyzetére is. Mint mondta, az elővásárlási jog gyakorlásával a vevő helyébe a főváros lépett, terhelik a szerződésen alapuló kötelezettségek és élhet a lehetőségekkel is. Emlékeztetett arra, hogy Lázár János múlt héten leszögezte: Budapesten nem fognak felhőkarcolók épülni. Emlékeztetett: A Mol-torony akkor épült, amikor a 90 méteres korlátozás még nem volt hatályban.
Az Origo a miniszternek felidézte, hogy egy felmérés szerint a magyarok 65-70 százaléka kormányváltó hangulatban van, viszont a Google szerint csökken az érdeklődés Magyar Péter pártja iránt. Gulyás Gergely leszögezte:
a magyar választók értékelik a kormány munkáját a leadott szavazatukkal, és ezt szerinte az időközi választás eredménye is bizonyítja.
Gulyás Gergely leszögezte, a legfontosabb, hogy egyértelművé kell tenni: a 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad, a kormány ezen semmilyen körülmények között nem változtat, még akkor sem, ha itt is van egy érdekes együttműködés a nemzetközi szervezetek és a magyar ellenzék között. Gulyás Gergely a rákosrendezői területről kifejtette, új helyzet van, a fővárosnak ki kell fizetnie a vételárat, kitakarítani a területet, sok sikert kíván ahhoz, hogy bizonyítsák, az ő kezükben jó helyen van a terület, és úgy tudják hasznosítani, hogy az közmegelégedésre tartson számot.
A Miniszterelnökség vezetője elmondta, az elmúlt években számos olyan eset volt, hogy összeesküvés-elméletnek neveztek valamit, aztán kiderült, hogy van igazságalapja. Mint mondta, az Európai Bizottság adott pénzt olyan NGO-szervezeteknek, amelyek vállalták, hogy akár tüntetnek is az Európai Parlament ellen, illetve fellépnek egyes döntések ügyében. Ezek jelen vannak Szerbiában és Szlovákiában is. Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy a térségben stabil, és megbízható kormányok legyenek.
Mindig, amikor Washingtonban a Soros-hálózat által támogatott demokrata kormányzat veszít, sokan átteszik székhelyüket Brüsszelbe. Most, hogy Amerikában leállították a támogatási programokat, még többen fognak kuncsorogni Brüsszelben pénzért
- emelte ki.
Kitért a tárcavezető az Európai Parlamentben létrejött a Demokráciapajzs különbizottságra is, amelynek a DK-s Molnár Csaba az alelnöke. Közben a Patrióták képviselőjét akkor sem választják meg, amikor a szabályok szerint kellene. Gulyás Gergely az ügy kapcsán rámutatott:
a demokráciának az ügyben csak annyi lényege van, hogy a képviselőket a hazájukban legalább megválasztják. Ez a bizottság nem hasznos és drága.
Gulyás Gergely leszögezte, a legfontosabb, hogy egyértelművé kell tenni: a 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad, a kormány ezen semmilyen körülmények között nem változtat, még akkor sem, ha itt is van egy érdekes együttműködés a nemzetközi szervezetek és a magyar ellenzék között.
A miniszter tájékoztatott: a dubaji vevő vállalta, hogy 25 milliárd forintból megtisztítja a Rákosrendező területét. Szerinte ezt kell majd a BKM-nek is teljesítenie, de lehet, hogy 15-20 milliárd forintból is megoldható ez a feladat. A szerződéses feltételek teljesítésén túl Gulyás szerint a főváros azt csinál a területtel, amit akar. Gulyás Gergely szerint a másik elővásárlási joggal rendelkező Stockton Kft. még nem nyilatkozott arról, hogy megvenné-e a területet. Mint mondta, nem valószínű, hogy ők élnének vele, „ez egy elméleti lehetőség”.
A Miniszterelnökséget vezető minisztert megkérdezték, hogy mit szólnak Donald Trump a Gázai övezetről szóló tervéhez. A tárcavezető hangsúlyozta, a magyar kormány tisztában van a saját diplomáciai súlyával, és nem kíván a Közel-Kelet átszervezésében részt venni.
A szlovákiai és szerbiai tüntetések kapcsán emlékeztetett: Brüsszel nyíltan megmondta, hogy más kormányt szeretne itt látni, vagyis az ellenzéket támogatja. Gulyás Gergely kijelentette: reméli, azok a civil szervezetek, amelyek az ellenzék javáért dolgoznak, tisztában vannak azzal, hogy a magyar kormány mögött álló politikai erők stabilak, és nem hasonlíthatóak össze a két szomszédos állammal.
A tárcavezető arra a kérdésre, hogy a kormány tárgyalna-e a MOK-kal az általa tervezett tüntetéséről, a tárcavezető kiemelte: a kormány nyitott a tárgyalásokra, de a Magyar Orvosi Kamara politikai tevékenységet folytat.
Ha van terület, ahol nagy lépést sikerült tenni a fizetések terén, akkor az az egészségügy, és az ágazat kifehérítése terén is nagy eredmény a hálapénz kiszorítása
– hangsúlyozta.
Gulyás Gergely kitért a hazai cigányság helyzetére is, amelynek kapcsán leszögezte: hatalmas változások történtek 2010 óta, elég csak arra gondolni, hogy mekkora volt akkor még náluk a munkanélküliség. Kiemelte: ma már a cigányok között mind a nőknek, mind a férfiaknak több mint a fele dolgozik.
Más megoldás nincs, oktatási lehetőséget és munkát kell biztosítani
– szögezte le, majd hozzátette: az adakozás ugyan jó döntés, de nem hosszú távú megoldás. – Segély helyett esélyt, munkalehetőséget kell adni, továbbra is ez a kormány politikája – mutatott rá.
Újságírói kérdésre szóba került az is, hogy Orbán Viktor a német Alice Weidel AfD-vezetőt fogadni fogja jövő héten. Gulyás Gergely a találkozó kapcsán elmondta: az AfD-nek van sok olyan megnyilvánulása volt, amivel semmilyen formában nem azonosul a magyar kormány, de ha Németország egyik 20 százalék fölötti támogatottságú pártjának kancellárjelöltje találkozót kér a magyar miniszterelnöktől, akkor arra Orbán Viktor lehetőséget ad.
Rövid távon nem látok lehetőséget az AfD-nek a Patriótákhoz való csatlakozására
– mondta.
Gulyás Gergely elmondta, sok olyan intézkedést hoztak, ami általánosságban is a biztosabb vízellátást szolgálja. A miniszter szerint a Homokhátságon nagyobb nehézségek vannak, annak fejlesztése, ha minden vízüggyel kapcsolatos elvárásnak meg akarnak felelni, akkor több ezer milliárd forintot igényel. Most is folyamatban van hazai, valamint uniós forrásból a Homokhátság vízellátását szolgáló projekt.
A magyar jogszabályokban minden olyan védelmi garancia benne van, ami az isztambuli egyezményben – mondta az egyezmény ratifikálását firtató kérdésre a miniszter. Ezzel együtt megjegyezte: arra nem nyitottak, hogy a születési nem helyett biológiai nemet ismerjünk el, ez viszont fontos része az egyezménynek.
Ha szavaznom kéne róla, akkor nemmel voksolnék az egyezményben lévő genderdolgok miatt
– fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, a bírói függetlenség Magyarországon garantált, Európa számtalan országában ilyen mértékben ez nincs körülbástyázva.
A tárcavezető kitért ezután a nemzetbiztonsági vizsgálatra is, amely Magyar Péternek a megbukott szíriai diktátor budapesti landolásával kapcsolatos álhírterjesztése miatt indult. Gulyás Gergely elmondása szerint jelenleg is folyik a vizsgálat, és amint meg lesznek az eredmények, azoknak a legnagyobb nyilvánosságot javasolja.
Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy holland sajtóhírek szerint az Európai Bizottság titkos forrásokból pénzelt civil szervezeteket, hogy befolyásolják az országaik uniós képviselőit a környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatban. Szerinte ez befolyással lehetett arra, hogy mennyire nem vették figyelembe a gazdák követeléseit, valamint a kereskedelmi gondokat.
Az Európai Bizottság azzal okozott mérhetetlen károkat, hogy egy esztelen, méregzöld politikát próbált ráerőltetni Európa országaira. Az Európai Parlamenten belül is létrejött egy széles egyetértés arról, hogy ez tűrhetetlen
– mutatott rá.