Az autópálya lezárt szakasza miatt kért elnézést Lázár János

Vágólapra másolva!
Október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát, és vissza kell adni a forgalomnak - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter Szikszón, egy lakossági fórumon hétfőn.
Vágólapra másolva!

Lázár János közölte: a munkálatok költsége eléri az 5 milliárd forintot, és azt teljes egészében a Strabagnak kell vállalnia garanciális javításként. A tárcavezető leszögezte, hogy a garanciát érvényesíteni fogják. A kivitelező a napokban már elkezdte a munkálatokat.

A miniszter jelezte, hogy a hiba feltárásához a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereit hívták segítségül, mert nem hitték el a kivitelező állítását a probléma keletkezéséről.

Az M30-as autópálya szikszói szakaszát az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly február 17-én zárta le, miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt.

A hiba okáról a miniszter azt mondta, az altalajban folyamatos vízszivárgás van, amit nem kezeltek. Ezért százezer köbméter földet kell elbontani, majd visszaépíteni - közölte.

A fórumon Lázár János elnézést kért mindenkitől, akit az autópálya lezárt szakasza miatt kár ért. Kérdésre megerősítette: meg fogják vizsgálni annak a lehetőségét, miként kompenzálják azokat, akik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei autópálya-matricát vettek, de azt a lezárás miatt nem tudják kihasználni.

LÁZÁR János
Fotó: Vajda János / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/Szikszó, 2025. február 17. Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond az M30-as autópálya helyreállításáról tartott lakossági fórumon Szikszón 2025. február 17-én. MTI/Vajda János

Kiemelte: az M30-as megépítésére 354 milliárd forintot költöttek el; ezért is sérelmezi, hogy már az átadás után fél évvel bekövetkezett az első műszaki hiba. Úgy fogalmazott, hogy a közlekedők biztonsága miatt zárta le az autópályát az üzemeltető, mert nem lehet kockáztatni, hogy bárki megsérüljön az úthiba miatt.

Lázár János aláhúzta, tisztában vannak vele, hogy a sztráda érintett szakaszának lezárása nagy terhet ró a 3-as főútra. A közlekedés könnyítésére a 3-as főút és a 37-es út találkozásánál, az arnóti körforgalomban a minisztérium saját költségére egy ideiglenes pluszsávot alakít ki, így a 3-as útról érkezők közvetlenül haladhatnak Miskolc, illetve az M30-as felhajtója felé. A munkálatok márciusban elkezdődnek, és április elején már használhatják a közlekedők a pluszsávot.

A fórumon Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára a műszaki megoldást ismertette a jelenlévőkkel. Közölte, hogy a munkálatok részeként az elkövetkezendő időszakban el kell bontani a megcsúszott szakaszt, és annak helyére 755 darab 20-24 méter hosszú, 60 centiméter vastag vasbeton oszlopot tesznek. Ezt követően lehet visszaépíteni a töltést, a teljes pályaszerkezetet, valamint a három réteg aszfaltot - fűzte hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!