Az építési és közlekedési miniszter Szikszón, egy lakossági fórumon hétfőn ismertette, hogy
az M30-as Miskolc felőli szakaszának lezárása egy súlyos műszaki hiba miatt vált szükségessé, amit a Strabag mint kivitelező, köteles garanciálisan kijavítani.
Hozzátette, hogy az utat csak akkor nyitják meg, amikor a Strabag teljes mértékben elhárította a problémát, és a közlekedés újra biztonságos lesz.
A kivitelezőnek felelősséget kell vállalnia, a szükséges szankcióktól a munkálatok befejezése után sem fogunk eltekinteni. A helyiek türelmét pedig ezúton is köszönjük, minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a közlekedés október 31-ig helyreálljon!”
A miniszter elmondta, hogy az M30-as autópálya megépítése és kiépítése azt a reményt keltette, hogy az átmenő forgalom brutális terhelésétől mentesülnek a környékbeli települések.
Az út megcsúszott, nekem az a kötelezettségem, hogy a kivitelezőt ne hagyjam futni, hanem a kivitelezőn számon kérjem a minőségi hibát. Azt mondtuk, hogy tessék csak visszafáradni és megcsinálni az utat.”
Úgy látja, a Strabag menekül a felelősség elől, mert szerinte ebben az ügyben a kivitelezőnek „elsődleges felelőssége van hiba okozásáért", majd megígérte, hogy le fogják verni rajtuk, mert ez most neki 5 milliárd forintjába fog kerülni.
Lázár János közölte, hogy a vállalkozások világához hasonlóan kevesebb pénzből akarhattak többet keresni, ennek azonban a borsodiak és a szikszóiak is megfizetik az árát, akik elszenvedik ennek a közlekedési következményeit.
Azt garantálom, hogy ezt a hibát a Strabag vitatja, a hibát nem javítja ki, akkor a Strabagnak Magyarországon semmiféle keresnivalója nincsen. Bármilyen más építkezésen a Strabag, amíg én miniszter vagyok, és ennek a hibának a rendezését a Strabag nem végzi el, addig a Strabaggal semmilyen szerződést alá nem írok. Sőt, megtiltom a kivitelezőknek, hogy alvállalkozóként a munkájukat igénybe vegyék”
– ígérte a miniszter.