Magyar Péter borotvája után egyik embere kerámiát reklámozott

Vágólapra másolva!
Influenszereknek álltak a Tisza Párt politikusai és erős bartertevékenységbe kezdtek.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Magyar Péter vasárnapi Facebook-posztjában a Tisza Párt elnöke a borotválkozáshoz hasonlította a politikát. "Borotválkozni is csak egy éles pengével és határozott mozdulatokkal lehet, nem több elhasznált, életlen pengével és remegő kézzel" – írta Magyar a posztjában, amihez egy fotót is megosztott magáról, amin éppen borotválkozik. 

 

Eddig még nem is lenne meglepő a történet, Magyar azonban a poszt alatti kommentekben megosztotta azt a webshopot, ahonnan a képen szereplő borotvakészletet meg lehet rendelni. Később azt állította, hogy ő nem reklámozott semmit. 

Nem szeretnék belegondolni, hogy mi lesz, ha következő szponzornak egy kondomgyártó jelentkezik

– írta posztja alá Hont András publicista.

Másnap Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője szintén Facebook-oldalára tett ki egy posztot, amihez egy olyan fotót osztott meg, amin kerámiacsészékkel látható. "Biztos vagyok benne, hogy sok szűkebb körű megbeszéléshez jelentenek majd szemet gyönyörködtető kelléket. Köszönöm, Kinga művésznő!

Aki pedig szeretne hasonló szépséges, egyedi készítésű, kerámia- vagy porcelánedényt vagy dísztárgyat rendelni, a linket az első hozzászólásban találja

– írta az EP-képviselő. 

Ez itt a reklám helye. Fotó: Facebook 

"Hiába! A biznisz, az biznisz! Valamiből pénzt kell csinálni, ha már a Haza nem eladó!"

- írta egy kommentelő Gerzsenyinek.

"Nagyon szép, nagyon klassz. Ha esetleg küldök egy sapkát vagy pólót, akkor a mi termékeinket is promózzátok?" – tette fel a kérdést egy másik kommentelő.

Magyar Péter "borotvás" posztjára Menczer Tamás is reagált.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!