Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMa reggel Magyar Péter volt a vendége az ATV Start című műsorának. Ezért az Origo úgy döntött, hogy megpróbál kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének, mielőtt bemegy a stúdióba.
Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy tudja-e tisztázni magát azután, hogy újabb nyomozás és vizsgálat indult meg vele szemben, ezúttal bennfentes kereskedelem gyanúja miatt.
Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy mire gondolt akkor, amikor az M1 munkatársának kijelentette, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinált az elmúlt 5-10 évben.
Mindezt annak fényében mondta, hogy azt ígérte, hogy választási győzelmük esetén kormányának csak olyanok lehetnek a tagjai, akik 20 évre visszamenőleg el tudnak számolni a vagyonosodásukkal.
Érdekelt volna minket az is, hogy mi a véleménye a Partizánban nyújtott teljesítményéről, hiszen elemzők mellett már a saját hívei is nagyon kritikusak voltak vele.
Azonban hiába minden próbálkozás, Magyar Péter továbbra sem a főbejáraton közlekedik, hanem a tv-stúdió hátsó bejáratát használja, ahova autóval érkezhet, így gyakorlatilag el tud menekülni a potenciálisan rá az utcán várakozó újságíróktól.
A pártelnök sofőrje kényelmesen begurulhatott az autóval a kapun, majd miután Magyar Péter végzett az interjúval, még szívélyesen előre ki is nyitotta a pártelnök előtt a jármű ajtaját.
Nézze meg a videót:
Arról egyébként már korábban is írtunk, hogy Magyar Péter folyamatosan a hátsó bejáratokon keresztül közlekedik, hogy még véletlenül se fusson össze újságírókkal.