Alig pár embert érdekelt a Tisza Párt demonstrációja

Vágólapra másolva!
Hiába igazolt az MSZP-től egy kampányfőnököt az ellenzéki párt elnöke, a vasárnap délelőttre meghirdetett sárvári tüntetésen alig pár ember lézengett - számolt be a kudarcról a Vas vármegyei hírportál (VAOL).
Vágólapra másolva!

A "Békés demonstráció egy valódi rendszerváltásért" címmel meghirdetett Tisza-párti megmozdulást a sárváriak a standjukhoz szervezték meg. A VAOL hírportál olyan képeket közölt az eseményről, amelyen jól látszik,

a tiltakozás kevés embert mozgatott meg. 

A laphoz megérkezett olvasói képeket látva a helyi Tisza Sziget által szervezett demonstráció a településen lakók többségét nem mozgatta meg, Magyar Péterék logója jól láthatóan keveseket vonz a Rába-parti városban.

Fotó: VAOL

A VAOL úgy értesült, hogy a Sárváriakért Egyesület színeiben a képviselő-testületben helyet foglaló Toldi Tamást is látták a Magyar Péter nevéhez kapcsolódó ellenzéki megmozdulás standjánál.

Az látszik tehát, hogy Magyar Péter hiába csábította át pártjához az MSZP-hez kötődő Tóth Pétert kampányfőnöknek, a sikerhez vezető út egyelőre meglehetősen rögösnek látszik a párt számára. Mint ismert, vasárnap Deák Dániel elemző olyan információkat kapott egy informátorától, hogy 

a Tisza Párt elnöke komoly bajban van, mivel nem elégedett azokkal, akik a 106 egyéni képviselői helyre jelentkeztek, véleménye szerint "csapnivaló a felhozatal".

Amellett, hogy a szilveszterkor nagy dérrel-durral beharangozott április előrehozott választásból sem lesz semmi, még a pártépítés sem úgy halad, ahogyan azt Magyar Péter előzetesen eltervezte. 

A XXI. Század Intézet vezető elemzője mindemellett azt is megtudta, hogy az ellenzéki pártelnök belső körben maga is elismeri, hogy "a balos közvélemény-kutatók manipulálják a számokat, ha most vasárnap lenne egy választás, akkor azon szerinte is simán nyerne a Fidesz". 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!