Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz interjúban Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója többek között arról beszél, hogy:
- A beszéd fő üzenete az volt, hogy a kormány célja a magyar érdekek érvényesítése a megváltozott geopolitikai helyzetben, miközben Brüsszel és a hazai baloldal ennek akadályozásán dolgozik.
- A beszédben kiemelte az elkövetkező időszak fő kormányzati intézkedéseit, például az infláció elleni küzdelmet, az adómentesség kiterjesztését két- és háromgyermekes anyák számára, a „100 ÚJ GYÁR” program elindítását, valamint egy új törvény bevezetését a külföldi politikai befolyás visszaszorítására.
- Emellett Orbán Viktor megerősítette azt is, hogy a kormány továbbra is kiáll a rezsicsökkentés, a nyugdíjpolitika és az illegális migráció elleni harc mellett.
- A magyar kormányfő külpolitikai üzenetként kifejezte, hogy Magyarország Donald Trump visszatérése után megerősíti nemzetközi stratégiáját, és továbbra is ellenáll a brüsszeli elvárásoknak, különösen a genderideológia és a migráció kérdéseiben.
- Az évértékelőn szóba került Magyar Péter is, de csak úgy, hogy Orbán Viktor a mögötte álló brüsszeli politikai körök veszélyére hívta fel a figyelmet.
– Milyen képet mutatott magáról Orbán Viktor a most elmondott évértékelőjében a fellépésével, a beszéde tartalmával és az esemény helyszínével, a meghívottak körével?
– Orbán Viktor 26. évértékelő beszédében világossá tette, hogy a jobboldal politikai célkitűzése nem más, mint a jövőre esedékes országgyűlési választás megnyerése, annak ellenére is, hogy Brüsszel és a balliberális birodalom ezt meg szeretné akadályozni. A miniszterelnök magabiztos, cselekvő-kész és alázatos módon ismertette a következő 14 hónap legfontosabb kormányzati feladatait, őszinte hangon szólva az aktuális kihívásokról: megerősítette az elkötelezettség politikáját, miközben belpolitikai programot is adott.
– Mennyiben volt más a 2025-ös évértékelő az elmúlt 26 esztendő évértékelőihez képest?
– A kormányfő által idehaza tradícióvá emelt szombati évértékelő beszéd más volt, mint azt a korábbi években megszokhattuk. Ennek oka a geopolitikai kontextus változásában keresendő. Orbán Viktor világossá tette, hogy az általa hosszú ideje hangoztatott és előre jelzett világrendszerváltás éveit éljük: amíg a nemzeti kormány célja az, hogy Magyarország ebből a helyzetből profitáljon, addig a nemzetközi és hazai baloldal képviselői – ideértve Magyar Pétert is – azon munkálkodnak, hogy megőrizzék a status quo-t. A politikai vezetés felelősségének tudatában a magyar kormányfő azonban áttörést vár: Donald Trump visszatérése esélyt jelent, hogy Magyarország sikeres nemzetközi stratégiája sikeres országstratégiává szilárdulhasson. A beszéd egyik fő üzenete éppen ezért az volt, hogy Orbán Viktor profitálni akar össznemzeti szinten azokból a változásokból, amit a patrióta jobboldal indított el idehaza.
– Rendkívül tartalmas, a politikai üzenetek mellett számos olyan konkrét kormányzati intézkedést bejelentő évértékelő beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök, mint az infláció elleni határozott állami fellépés vagy éppen az életre szóló adómentesség két és három gyermekes anyákra való kiterjesztése. A most bejelentett konkrét intézkedéseket kik fogják a saját bőrükön is érezhetően megtapasztalni a magyar társadalmon belül?
– A miniszterelnök több mint tíz konkrét intézkedést vagy annak az előzményét jelentette be szombaton: amerikai mintára – a politikai korrupció felszámolása érdekében – tavasszal elkészül a Magnyickij-törvény magyar verziója, hogy a külföldi érdekeket szolgáló szervezetek ne tudjanak párhuzamos hatalmi struktúrákat tovább építeni. Elindul a „100 ÚJ GYÁR” program, valamint az inflációt megfékező intézkedések bevezetését is kilátásba helyezte a kormányfő. Óriási, európai és világszinten is egyedülálló módon erősödik tovább a magyar családtámogatási rendszer: csecsemő- és gyermekgondozási díjak SZJA-mentessé válnak, a 2 vagy 3 gyermeket nevelő édesanyák pedig életük végéig tartó SZJA-mentességet kapnak, két ütemben. A nyugdíjasoknak szánt kedvezmény, a kábítószer terjesztésével és használatával szembeni fellépést is ide véve egyszerű konklúziót vonhatunk: ahogy az elmúlt 15 évben, úgy a jövőben is az a kormány célja, hogy a nemzeti oldal intézkedéseiből mindenki profitáljon. A Fidesz néppártként minden társadalmi csoportot képvisel, ez pedig a tegnap bejelentett intézkedésekben testet is ölt.
– Mit üzent a miniszterelnök a beszédével a külvilágnak és különösen az Orbán kormányt mindenáron megdönteni akaró Brüsszeli globalista köröknek? Az Orbán beszéd alapján hol van Magyarország helye a Donald Trump elnöki hivatalba lépése utáni világban a genderőrület vagy például az orosz-ukrán háború befejezésének az ügyeiben?
– A kormányfő cezúrát húzott és cselekvésre szólított fel.
A szombati évértékelő azt üzente, hogy a magyar kormány birtokában van a belpolitikai cselekvőképességnek és a választói felhatalmazásnak, van ereje fontos politikai döntések meghozatalára – lásd a pride betiltására tett utalást – és van nemzetközi tartalék is mögötte.
Emiatt a fontos, magyar nemzeti érdek szempontjából beazonosított ügyekben nem lesz kompromisszum a brüsszeli birodalom elvárásai ellenére sem: marad az illegális bevándorlással szembeni nemzeti fellépés, marad a rezsicsökkentés és a 13. havi nyugdíj, kitart a kormány a békepárti politikája mellett is, főként most, hogy az USA is visszatalált a józan ész politikájához. Továbbá – ezt is félreérthetetlen módon közölte tegnap Orbán Viktor – Magyarország nem fog engedményeket tenni a gyermekvédelem kérdésében, és a genderideológia ügyében sem.
– Mit jelez az, hogy Orbán Viktor a beszédében Magyar Pétert csak rendkívül röviden és árulóként megnevesítve szólította meg?
– Elsősorban azt, hogy a kormányfő nem Magyar Péterre, hanem a mögötte álló hatalmi érdekekre figyel. 2022-ben a magyar baloldali ellenzék külföldről kapott forrásokat azért, hogy más állam vagy erőközpont érdekeit képviselje. Magyar Péter ugyanezt teszi: csatlakozott az európai néppárthoz, amely tavaly év végén koalíciós szerződést kötött a szocialistákkal és a liberális EP-frakciókkal azért, hogy tovább támogassák a háborút Ukrajnában, a migrációs paktum betelepítési kvótákon alapuló megoldását és a genderideológiát is. A Tisza Párt emiatt a múltat képviseli, ugyanazt, amit korábban Márki-Zay és csapata emelt ellenzéki programmá. Szimbolikusan is jól látszik az, hogy mit akar a baloldal Magyar Péterrel az élen: „Vissza Európába” – hirdették egy héttel ezelőtt. Politikai értelemben ez semmi mást nem jelent, mint a brüsszeli nemzetek felettiség ideológiájának képviseletét, kormányzati megbízatás esetén annak végrehajtását.
– A miniszterelnöki beszédre reagálva a balliberális ellenzéki pártok egymás után sorban adták ki az elfogult politikai jellegű kritikákat megfogalmazó nyilatkozataikat. Úgy, hogy a most bejelentett új konkrét intézkedésekről egyik ellenzéki erő sem nyilatkozott érdemben. Minek a jele ez az össze vissza való mellébeszélés az ellenzéki oldalon?
– Az aktuális brüsszeli kedvencnek előre, az évértékelő meghallgatásának hiányában tollba mondhatták, hogy ki mit írjon, a reakciója ezért a már jól megszokott baloldali eszköztár minden, unalomig ismert elemét felsorakoztatta. Magyar Péter és a mögötte álló balliberális brüsszeli buborék számára persze, hogy „kínos és szomorú” mindaz, ami magyarok millióinak jelent majd a jövőben óriási segítséget. Az ellenzéknek ezúttal sem osztottak lapot: évértékelőket másoló, de megvalósításukban minőségi és tartalmi problémákkal is küzdő beszédek voltak, de valódi innovációnak továbbra is hiányában vannak.