Menczer Tamás nevetségessé tette a Tisza párt elnökét

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán reagált Magyar Péter a Partizánnak adott keddi interjúján elhangzottakra. A közösségi oldalára feltöltött rövid videójában kérdéseket is feltett az ellenzéki pártelnöknek.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nyilvánosságba elsőként Vogel Evelin és a Tisza Párt gazdasági háttérembere, Hanzel Henrik négyszemközti beszélgetésével került be az információ, hogy Magyar Péter tőzsdei bennfentes kereskedéssel, illegálisan tehetett szert részvényekre. A kiszivárgott hangfelvételen Vogel a következő állítást fogalmazta meg Magyar tőzsdei ügyleteiről:

Úgy játszadozik a tőzsdén, hogy olyan belsős információkat kap, amit neki, amit amúgy nem kéne az embernek megkapnia.”

A Magyar Nemzet 2024 decemberében arról értesült, hogy az ügyben hűtlen kezelés és bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódni kezdett. Erre az információra alapozva próbálta aztán Gulyás Márton is a témában faggatni a Tisza Párt elnökét. Csakhogy a láthatóan idegessé váló Magyar Péter még a kérdést sem igen engedte feltenni a műsorvezetőnek, állandóan a szavába vágott.

A következő párbeszéd zajlott le Gulyás Márton és Magyar Péter között az interjúban:

G.M: Vogel Evelin arról beszél, hogy 90 millió forintnyi részvénnyel rendelkezel, amit olyan tőzsdei információk segítségével kerestél volna, amelyekről idézem őt: „Nem kellett volna tudnod.” Az EP-s vagyonnyilatkozatodban nem szerepelnek ezek a tételek, de ott nem is feltétlenül kell ezt feltüntetni...

M.P: Akkor légy szíves ne mondd azt Marci, hogy ha valamit nem kell feltüntetni, akkor ne tegyél hozzá...

G.M: Nem tettem még fel a kérdést.

M.P: Akkor ne tegyél hozzá egy olyan kitételt, hogy fel kell...

G.M: Rendelkezel-e ilyen vagyonnal amire Vogel Evelin utalt, vagy sem?

M.P: Mennyi az idő, Marci? Szeretném tudni.

 

Mennyi az idő, Marci?! És hozzá ez az ideggyenge, sértődött, kétségbeesett, zavarodott tekintet? Csak nem igazak a vádak a bennfentes kerekedésről és a csalásról? Peti, hol a lóvé amit a barátnőd szerint tőzsdei manipulációval szereztél?”

– teszi fel a kérdést Menczer Tamás legújabb videójában a Tisza Párt elnökének. 

Mennyi az idő, Marci?! Késő van, Peti! Takarodó!”

– tette hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!