Most kiderül, munkaszüneti nap lesz-e december 24.

A Jobbik most közölte a döntés eredményét, miszerint a Kúria megtagadta a népszavazás kiírását – írja a Portfoliora hivatkozva az Index. A portál szerint az ellenzéki párt azonban kitart a népszavazás mellett, és közölték, hogy ebben az évben is kezdeményezni fogja a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását. A Kúria február 6-án közzétett határozata szerint:
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 438/2024. számú határozatát megváltoztatja, és a Szervező által országos népszavazásra javasolt »Magyarországon a jelenleg hatályos jogszabályok szerint munkaszüneti napnak számít január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. Egyetért Ön azzal, hogy a 2025-ös naptári évtől kezdődően december hónap 24. napja munkaszüneti nap legyen?« kérdés hitelesítését megtagadja.
Döntésüket azzal indokolták, hogy az NVB által hitelesített kérdés nem felel meg az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában, illetve az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, mivel a kérdésben való népszavazás törvénysértő állapotot eredményezhetne, egyértelműen következne belőle az Alaptörvény módosítása, továbbá a kérdés megfogalmazása nem felel meg a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének, így az Nsztv. 11. § (1) bekezdése alapján nem volt hitelesíthető. Hivatkozásuk szerint a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot is sérti a Határozat, az indokolás hiányossága miatt – idézi a Kúria határozata.
A teljes cikk ITT olvasható el!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK