Orbán Viktor: Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni!

Vágólapra másolva!
Folyamatos politikai, nemzetközi és szakmai csatározások mennek a 13. havi nyugdíj körül, a belpolitikai feszültség azzal magyarázható, hogy a Gyurcsány-korszakban elvették a juttatást, de a nemzeti kormány visszaadta - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! - című műsorában. A kormányfő arról is beszélt, hogy nem lehet elfogadni külföldről érkező pénzt a magyar politika befolyásolására, és akik ebben részt vesznek, azoknak számolnia kell a következményekkel.
Vágólapra másolva!

Ha baj van, az ember egyből a gyerekeire és a szüleire gondol, valószínűleg a kormány intézkedéseinek a fókuszában is ezért szerepelnek általában a gyerekesek és a nyugdíjasok – jelentette ki a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában Orbán Viktor. Két csoport van, amire a polgári, nemzeti kormánynak figyelni kell, az egyik a gyerekesek, a másik a nyugdíjasok – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, hogy amikor lehetőséget tud teremteni, rögtön az a kérdés, hogy mit tudnak tenni a gyerekekért és az idősekért.

A tisztelet, az elismerés motiválja a kormányt azok felé, akiknek azt köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. Amikor van gazdasági lehetőség, akkor természetes gondolat a nyugdíjasok irányába bővíteni – tette hozzá a kormányfő, emlékeztetve, hogy az 5000 fő alatti településeken élő nyugdíjasok otthonfelújítási támogatást kapnak. Nekik is van házuk, ők is korszerűsíthetik, modernizálhatják, eladhatják – hívta fel a figyelmet a kormányfő. 

Mint mondta, meglepő számokat látott, ugyanis a program hatszázezer ember számára jelent lehetőséget. Közölte, hogy a program maximum hatmillió forintos. Hárommilliót a kormány ad, hárommilliót pedig hitelként lehet felvenni.

A miniszterelnök szerint ez egy jó és erős év lesz, így meg tudnak nyitni olyan lehetőségeket is, amik eddig nem voltak elérhetőek. 

A nyugdíjasok is kaphatnak tehát hárommillió forintot a kormánytól, amit az otthonuk felújítására fordíthatnak, és további hárommillió forintot vehetnek fel hitelként erre a célra. 

A 13. havi nyugdíj nem lehet politikai kérdés

Orbán Viktor a 13. havi nyugdíj megtartásáról kijelentette: nehezen érthető, hogy ez miért lett politikai kérdés. Folyamatos politikai, nemzetközi és szakmai csatározások mennek ekörül, a belpolitikai feszültség szerinte azzal magyarázható, hogy a Gyurcsány-korszakban elvették a juttatást, de a nemzeti kormány visszaadta. A miniszterelnök a baloldali kormányok javára írta, hogy ők vezették be ezt az ellátást, de aztán később mégis elvették. 

A baloldal azt próbálja védeni, hogy ezt helyes volt elvenni, a vitába beszállt Brüsszel, ahol gazdasági előírásokat fogalmaznak meg, először ajánlásként, majd kötelező szabályuk lesznek belőlük úgy, hogy a pénzügyi források megszerzésének előfeltételévé válnak. 

Ilyen ajánlás a 13. havi nyugdíj eltörlése, Brüsszel az erre szánt pénzt spekulánsoknak és bankoknak adná át, kevesebb pénzt adnának az embereknek, és többet a pénzügyi befektetőknek, ez a politikájuk lényege. – A magyar kormány ennek ellenáll, a csatát eddig megnyertük, a 13. havi nyugdíj mostanában fog érkezni a nyugdíjasokhoz, használják egészséggel! – szögezte le a miniszterelnök. 

A miniszterelnök elmondta, hogy

a baloldal maradványként, nem trendi dologként tekint a falvakra, azonban a kormány lehetőségként tekint rájuk. A kistelepüléseknek jutó támogatások ezeknek a lehetőségeknek a kihasználását szolgálják.

A munkáshitelről szólva közölte, hogy már közel tízezren igényelték, így a tanuló fiatalok mellett a dolgozó fiatalok is hozzájutnak a kedvezményes hitel lehetőségéhez. Szerinte népszerűek az új támogatások, amik az idei év során indultak el. Ez van a kisvállalkozásoknál is, mivel ezrével érkeznek a jelentkezések a programokba – ismertette Orbán Viktor, emlékeztetve az idén elindult Demján Sándor Programra.

Most nagy botrány van Amerikában

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hamarosan egy nagy magyar-amerikai gazdasági megállapodás születhet. Nemcsak a múltat kell orvosolni, hanem perspektívát is kell adni - tette hozzá. A demokraták kormányzása idején a kínai befektetések értéke meghaladta az amerikait - tette hozzá. A politikáról azt mondta, hogy most be lehet kukucskálni a politika boszorkánykonyhájába az amerikai fejlemények esetében. 

Az elnök nyilvánosságra hozta, hogy a különféle amerikai szervek mennyi pénzt juttattak különféle programokra

- ismertette a kormányfő. Most nagy botrány van Amerikában, és hullanak ki a csontvázak. Végül is azt történt, hogy a liberális-globális elit arra használta az amerikai költségvetést, hogy az ő programjukat finanszírozzák. 

Orbán Viktor szerint a Soros-alapítványtól és az amerikai költségvetésből kaptak pénzt a különféle szervezetek, akik támogatták a migrációt és a genderpropagandát. Ráadásul itthon ezeket a szervezeteket Brüsszel is támogatta - tette hozzá. Ezek a szervezetek csak olyan politikát segítettek, ami a baloldal érdekében állt - mondta. Ebből éltek és ebből élnek. 

Ezek az emberek ügynökök, és nem a saját hazájukat szolgálják, és egy másik hatalom érdekét képviselik. 

Valójában külföldről fizetett emberekről és szervezetekről van szó, akiknek a célja a mostani kormány megbuktatása - mondta Orbán Viktor.

A Politico is mindenhonnan kapott pénzeket, miközben az újság egyfolytában ekézte a magyar kormányt. 

A Trump-tornádó tisztította meg most ezt a terepet.

Fel kell számolni a Soros-hálózatot!

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy korábban a Soros-terv propagálói folyamatosan kaptak pénzt, miközben megpróbálták lejáratni azokat, akik erről beszéltek. 

Most is zajlik egy utóvédharc Szerbiában és Szlovákiában. Ugyanezt akarják Magyarországon is, hogy minél előbb olyan kormány legyen, ami számukra kedvező pénzügyi és gazdasági szempontból. 

Ki kell ezeket a szervezeteket söpörni, és az egész Soros-hálózatot fel kell számolni - jelentette be Orbán Viktor. 

Nem lehet elfogadni külföldről érkező pénzt a magyar politika befolyásolására, és akik ebben részt vesznek, azoknak számolnia kell a következményekkel. 

Jogilag lehetetlenné kell tenni a munkáját ezen szervezeteknek - mondta a kormányfő. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!