Orbán Viktor: Semmilyen előfeltétele nem adott Ukrajna uniós tagságának, így az szóba sem jöhet

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
A tavaszi parlamenti évad nyitányaként megtartotta kihelyezett frakcióülését a Fidesz-KDNP Balatonfüreden. A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor miniszterelnök zártkörű beszédének fókuszában az az új nemzetközi helyzet állt, ami Donald Trump hatalomra kerülésével alakult ki.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi  szerint Orbán Viktor azzal kezdte az országgyűlési képviselőknek adott helyzetértékelését, hogy Donald Trump elnöki beiktatásával a globalista liberális ideológia képviselői elvesztették a nyugati világ legerősebb hatalmának fővárosát. – Washingtonban egy nemzeti gondolkodású, bevándorlásellenes, a genderideológia helyett a hagyományos családalapú gondolkodást képviselő kormány került hatalomra. Magyarország számára baráti, minket partnerként kezelő kormányzat lépett hivatalba – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez lehetővé teszi, hogy nagyokat tegyünk és nagyban gondolkodjunk. Az elmúlt 15 évben ellenszélben voltunk, most pedig végre hátszelünk van.

A Soros-hálózat elvesztette Washingtont, az új kormány megkezdte a hálózat felszámolását, ez pedig azt jelenti, hogy a dolláresőnek vége, Sorosék már csak Brüsszelre és az európai adófizetők pénzére számíthatnak

– fogalmazott a Fidesz elnöke. 

KUBATOV Gábor; GULYÁS Gergely; ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté; ROGÁN Antal; SIMICSKÓ István
Orbán Viktor mondott beszédet Balatonfüreden
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor figyelmeztette a képviselőket, hogy az ideológia, ami Washingtonban megbukott, Brüsszelt továbbra is uralja, Magyarországot ott ellenségként kezelik, hazánk igazi politikai ellenfelei Brüsszelben vannak. Meg akarják buktatni a nemzeti kormányt, és bábkormányt akarnak ültetni a magyarok nyakába, meg akarják mondani, mi magyarok mit tehetünk és mit nem. Ők a Birodalom, és mi vagyunk a lázadók, akik ezt meg fogjuk akadályozni

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Sőt – emelte ki –, összefogunk a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal Európában és Amerikában és Washington után el akarjuk foglalni Brüsszelt is.

A lap úgy tudja, Orbán Viktor ezután összefoglalta, melyek Brüsszel azon követelései, amiknek a nemzeti kormány nem fog engedni. 

Brüsszel igazságtalanul bünteti egymillió euróra Magyarországot, mert nem engedjük be a migránsokat; azt akarják, hogy visszavonjuk a gyermekvédelmi törvényt; szüntessük meg a rezsicsökkentést

– sorolta. 

Itt még nem ért véget a lista, a miniszterelnök beszélt arról is, hogy Brüsszel célja a 13. havi nyugdíj felszámolása, a kormányfő azonban hangsúlyozta, a kormány nem fog eleget tenni ezeknek a követeléseknek, a magyar emberek többségének akaratát szolgálva.

KUBATOV Gábor; GULYÁS Gergely; ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté; ROGÁN Antal; SIMICSKÓ István
Orbán Viktor hangsúlyozta: Trump és Musk lebuktatták Soros és a demokraták politikai korrupciós hálózatát
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök helyzetértékelésében fontos részt szentelt annak a veszélynek, amit Ukrajna uniós tagsága jelent. Ha ezt keresztülviszik – mondta –, a magyar gazdák elveszítik a terület alapú támogatásokat, és a pénzt Ukrajnába fogják vinni. 

Az amerikaiak kivonulnak Ukrajna finanszírozásából, és ezt Brüsszel az európaiakkal, többek között velünk, magyarokkal akarja majd megfizettetni. Már az asztalon van a javaslat, hogy mi, magyarok, adjunk évi 200 milliárd forintot Ukrajnának

– figyelmeztetett a pártelnök. Kijelentette, egyelőre semmilyen előfeltétele nem adott Ukrajna uniós tagságának, így az szóba sem jöhet.

Trump és Musk lebuktatták Soros és a demokraták politikai korrupciós hálózatát, akik dollármilliárdokat osztottak szét médiumoknak, nemzetközi szervezeteknek, Magyarországon is

– mondta a miniszterelnök, de többet nem fogják guruló dollárokkal fizetni a zsoldosaikat Magyarországon. Politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek. Ezen a ponton Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, hozzanak szigorú törvényeket, és akik részesültek ezekből a pénzekből, azokat tiltsák ki Magyarországról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!