Orbán Viktor: Nincs többé Pride! – videó

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a Pride megbotránkoztat és provokál, amit a gyermekek védelmében mihamarabb be kell tiltani.
Vágólapra másolva!

A gyermekvédelmet a más, nevelést érintő területeken is végig kell vinni. Nevezzük Pride-nak. Ilyesmi nincs többé. Korábban sem kellett volna hogy legyen, de ilyen nagykövetünk volt – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, hogy szerinte a világban változás történt, az ilyen típusú nagyköveteket hazaküldték. Mint Orbán Viktor elmondta, ilyen többé nincs, mert szerinte „ez ellenkezik a gyerekeink fejlődésének lehetőségeivel”.

„Van vagy hatvanféle se férfi, se nő kategória, annak a propagálása, hogy ne úgy nézzük a világot, hogy van férfi vagy nő. Ez elfogadhatatlan. Meg kell adni a jogot a szülőknek, hogy védekezzenek. A világ márpedig olyan, hogy megszületünk, van, aki férfi és van, aki nő” – jelentette ki újra a miniszterelnök. Nyugaton gendertanszékek vannak, orvosi átalakításokat támogatnak, ez Magyarországon nem megy. Mi sokkal védettebbek vagyunk, még nem romlottak le a dolgok annyira – hangoztatta Orbán Viktor.

„A Pride-ot mihamarabb be kell tiltani!” – írta csütörtökön közösségi oldalán Lázár János.

Lakossági fórumok, korábbi Kormányinfók, „letámadós” villáminterjúk visszatérő témája – amit ma a sajtótól újra megkaptam. Mindig világosan fogalmaztam: a magánélet szent és sérthetetlen

– idézte fel az építési és közlekedési miniszter.

A bejegyzéshez Orbán Viktor kormányfő is hozzászólt.

Be bizony! Világos beszéd

– kommentelte a miniszterelnök Lázár János Facebook-posztjához.

Fotó: Facebook

Mint arról már beszámoltunk, a kormány a gyermekvédelemre hivatkozva szigorítaná a Budapest Pride megrendezésének feltételeit. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy az alaptörvényben is rögzíteni fogják, hogy csak két nem van: nő és férfi. Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy abban a formájában, ahogy eddig megszokhattuk, nem lesz több Budapest Pride.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!