Orbán Viktor: Óriási botrány van Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években – írta közösségi oldalán a magyar miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A kormányfő ismertette, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon.

Ezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó. Kaptak pénzt egyfelől a Soros-alapítványokból, másfelől az Amerikai Egyesült Államok hivatalos kormányzati költségvetéséből is. Ebből a pénzből végezték a közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó tevékenységüket az egész világon.

- írta. 

Orbán Viktor szerint kifejezetten csak olyan témákat támogattak, amik a baloldali pártokhoz kötődtek, tehát médiát, médiafelületeket, online kommunikációt, civil szervezeteket. 

Ez mind a baloldal erejét növelte, és mind kormánybuktató céllal kapták ezt a pénzt. Vagyis arra, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt

- közölte. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!