Orbán Viktor: A brüsszeli bürokraták, az amerikai demokraták és a Soros-hálózat hajtóvadászatot indított ellenünk

Vágólapra másolva!
A magyar miniszterelnök pénteken Madridba utazott, ahol a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoportjának csúcstalálkozóján vett részt. Szombaton pedig közel 2000 fős hallgatóság előtt szólalt fel 11 pártcsalád vezetője, köztük Orbán Viktor is abban a témában, hogy mire készülnek közös erővel a 2025-ös évben.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a felszólalásában megjegyezte Santiago Abascalnak, hogy miniszterelnökként több éve szolgál, de ami ennél is fontosabb, hogy ő tartja a rekordot ellenzéki vezetőként is. Elmondta, hogy 16 éven át volt az ellenzék vezetője, ezért megérti az útját annak, hogy miként kerül valaki hatalomra. 

Ez azt jelenti, hogy megértem és érzem azt, hogy milyen annak az útja, hogy valakin ellenzékből a hatalomba emelkedik"

Ennek az útnak a neve pedig a kormányfő szerint szenvedéssel és fájdalommal jár.  

Ha valaki kormányra szeretne kerülni, akkor először is a nemzetet kell szolgálni, közben brutális támadások célpontja az ember"

- mondta. Üzente, hogy eleget szenvedett a Vox, és ideje kormányra kerülniük.

ORBÁN Viktor
Madrid, 2025. február 8. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Patrióták Európáért pártcsalád csúcstalálkozóján Madridban 2025. február 8-án. 
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor kiemelte, hogy jelenleg Spanyolország és Magyarország ugyanaz ellen küzd, egyúttal a két ország közös történelméről is beszélt, mint például a kommunizmus elleni harc. "A spanyolok és a magyarok kipróbált fegyverbarátsága a miénk" – hangsúlyozta.

Európa két végén, ti itt Nyugaton és mi ott Keleten ugyanannak a hódító áramlattal szemben harcoltunk"

Elmondta, hogy spanyolok harcoltak a magyar végvárakon, majd most, 400 évvel később újra találkoztak.

Ti voltatok az elsők, akik támogattak minket 1956-ban amikor fellázadtunk a kommunizmus ellen!

Amikor ez a mondata a magyar miniszterelnöknek elhangzott, a közönség hatalmas tapsviharban tört ki. 

Ma, 70 évvel később, itt állok mellettetek Madridban! Éljen a reconquista!

- tette hozzá Orbán Viktor. 

A mi országunkat nem a mérete és a hadserege teszi érdekessé. Magyarországot a politikája teszi érdekessé és talán fontossá!

- hangsúlyozta. Mi otthon, 15 éve építjük a szabad, konzervatív és keresztény Magyarországot! - hívta fel a közönség figyelmét. A miniszterelnök szerint Magyarország ma a keresztény és a konzervatív eszmék laboratóriuma. Közölte, hogy a magyarok voltak azok, akik megvédték magukat a migrációtól.

Nálunk nem jut be egyetlen illegális migráns sem Európába, az engedély nélküli határátlépés bűncselekmény! Migrációban Magyarországon nincs kompromisszum! Mi az eredmény? A migránsok száma Magyarországon zéró!

- jelentette ki a kormányfő. 

Mi a  magyar családokat támogatjuk, kitiltottuk a genderpropagandát az iskolákból. Az alkotmányba beleírtuk, hogy minden állami szervnek köteles védenie a magyar, keresztény kultúrát. Beleírtuk, hogy az anya nő, az apa pedig férfi!

Korábban azt hittük, hogy ezt mindenki tudja - tette hozzá.

A munkanélküliséget felszámoltuk, Európa legalacsonyabb adóját fizetik a céget, az állam jutalmazza munkát és nem bünteti! 

- ismertette. 

A globalista elit gyűlöli őket, a brüsszeli bürokraták, az amerikai demokraták és a Soros-hálózat hajtóvadászatot indított ellenük, mert megvédték Magyarországot, miközben ők tönkretették Európát. 

Brüsszel miatt az európai gazdaság elsüllyed. Pénzünket Ukrajnába küldik egy eredménytelen háborúba. Brüsszel miatt ellepték Európát a migránsok. Brüsszel kinyitotta a kapukat a migrációs invázió előtt!

Úgy látja, hogy a népességcsere terv nem összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés-gyakorlat. Közölte, hogy a világot a Trump-tornádó megváltoztatta, és ma már a Patrióták jelentik a mainstreamet és a jövőt. "Ma már mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő!"

Nagyok vagyunk, és erősek vagyunk!

- jelentette ki a miniszterelnök. Kijelentette, hogy Santiago Abascal  egy bátor elnöke a Voxnak, aki a legbátrabb torreádor Európában, így felhívta a spanyol politikus arra, hogy együtt szelídítsék meg az "európai bikát". 

Mint ismert, a pártcsalád nagygyűlésén olyan pártvezetők szólalnak fel, mint

  • Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, az olasz Liga (Lega) párt vezetője, 
  • Orbán Viktor magyar miniszterelnök, 
  • Santiago Abascal, a spanyol Vox párt vezetője, a madridi csúcstalálkozó házigazdája, 
  • Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke,
  • Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke,
  • valamint Andrej Babis, a cseh ANO párt vezetője is.

 

Fotó: Thomas COEX / AFP

Donald Trump megválasztását követően ültek össze először tárgyalni, céljuk erősíteni az összefogásukat, bemutatni az amerikai elnöknek, hogy Európában lehet számolni velük mint együttműködő partnerrel, valamint lerakni a jövőbeni együttműködés alapjait. 

A találkozójuk jelmondata a "Make Europe Great Again!" ("Tegyük újra naggyá Európát!") lett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!