Lánczi András: Magyar Péter nincs abban a súlycsoportban, mint Orbán Viktor – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Patrióta Orbán Viktor évértékelőjével kapcsolatos elemző beszélgetésében elhangzott, hogy az áttörés éve találó cím volt a miniszterelnöki beszédhez, mivel az elmúlt egy évben hatalmas eredményeket ért el Magyarország. Az elemzők szerint a beszéd erős és pozitív hangvételű volt, ami nem kis részben annak is köszönhető, hogy a tavalyi beszéddel kapcsolatban számos ügyben kiderült, hogy Orbán Viktornak igaza volt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor évértékelő beszédét a Patrióta stúdiójában Megadja Gábor, politológus a Századvég Politikai Gondolkodás Kutatóintézeti igazgatója és Lánczi András filozófus, politológus-egyetemi tanár elemezte.

A Patrióta Orbán Viktor évértékelőjével kapcsolatos elemző beszélgetésében elhangzott, hogy az áttörés éve találó cím volt a miniszterelnöki beszédhez, mivel az elmúlt egy évben hatalmas eredményeket ért el Magyarország és komoly változások történtek hazánkban és a nagyvilágban, illetve megváltozott a magyar ellenzék is.

Az elemzők kitértek arra, hogy tavalyhoz lépest sokkal pozitívabb volt az évértékelő idén, mint tavaly. Lánczi András szerint ez annak is köszönhető, hogy a beszéd gyakorlatilag azt tükrözte számos ügyben, hogy Orbán Viktornak mennyi mindenben igaza lett. A filozófus politológus elemző azt külön kiemelte, hogy az egész beszéd egy nagyon erősen hazafias beszéd volt. Olyan ügyekről, feladatok kiosztásáról volt szó ugyanis, amelyek a hazát szolgálják. Olyan konkrét feladatok lettek kiosztva, mintha egy kormányülés lett volna a beszéd helyszíne. A filozófus úgy vélte, hogy a kormányfő irányt adott és lelkesítő volt a beszédével. Ez pedig az egyenes következménye annak a konzekvens politikának, ami 15 éve a Fideszé. A kormányfői beszéd ennek a politikának volt a folytatása. A beszéd igazi erejét emellett egy olyan újra megerősödött morális tartás adja, ami mögött igazolt érvek állnak. A beszédben a miniszterelnök megemlítette a Fidesz szó jelentését, ami a hűségről, a hitről, a reményről szól. Ez a morális tartás az alapja, amit a Fidesz képvisel a mai nap is – tette hozzá a filozófus. 

Konkrét megoldandó problémák

Megadja Gábor szintén azt emelte ki, hogy a miniszterelnöki beszéd nem egy ideológikus beszéd volt, mivel Orbán Viktor alapvetően konkrét megoldandó problémák megoldásáról beszélt. A politológus szerint a kormányfői beszéd a 2026-os választási kampány indító beszédének is lehet tekinteni a fontossága alapján. Nem üres kampány ígéretek hangzottak el, hanem konkrét kormányzati intézkedések kerültek bejelentésre. Megadja Gábor szerint a fajsúlyossága alapján a magyar balliberális ellenzéknek nem is lesz könnyű erre a beszédre reagálnia. A politológus szólt arról is, hogy a miniszterelnök utalt a birodalmi lerakatok kudarcáról is, ami az az árulás, amit az ellenzék képvisel, amely idegen érdekeket képvisel. 

Lánczi András ezzel összefüggésben úgy vélte, hogy Magyar Péter nincs abban a súlycsoportban, hogy érdemben tudjon egyáltalán reagálni Orbán Viktor évértékelőjére. A filozófus szerint a magyar kormányfő éppen ezért a beszédében igazából nem is tért ki Magyar Péterre tért ki. Nem véletlenül, hiszen a lényeget hangsúlyozta, azt, hogy nem is Magyar Péter az igazi politikai ellenfél a Fidesz számára, hanem a brüsszeli megbízói, akik most éppen őt bízzák meg a céljaik teljesítésével.

A beszéd egyik fontos eleme

A két elemző szerint kiemelten fontos eleme volt Orbán Viktor beszédének az, hogy a kormány az USA-ba kormánymegbízottat küld majd a hazai ellenzék rejtett támogatásainak felderítésére. Megadja Gábor szerint borítékolható, hogy az ellenzék majd a véleményszabadság megszüntetésével, meg diktatórikus elnyomással fogja megvádolni emiatt a magyar kormányt. De ez nem baj, mert most viszont lesz egy lista, amiből kiderül majd, hogy ki kitől mit kapott. 

Lánczi András hozzátette, hogy szerinte pont Orbán Viktor az, aki ezzel az akcióval a szabadságot és a demokráciát képviseli. Amiről a magyar miniszterelnök beszélt az a szuverenitás védelméről szól. Magyarország most megemeli a szuverenitásvédelemnek a szintjét. Ezt indokolja mindaz, ami Ukrajnában vagy éppen Romániban történik. Most eldől, hogy ki az aki hazaszeretetből és ki az, aki külső érdekekért dolgozik – mondta a filozófus politológus. 

Az elemzők fontosnak tartották, hogy Orbán Viktor kiemelt helyen beszélt a migráció megfékezésének további szükségességéről. Lánczi András szerint a németek migrációs politikája továbbra is elhibázott, mert univerzalista módon egy kozmopolita jog alapján akarja a tömeges migrációt mindenkire rákényszeríteni. A beszéd címszava, hogy áttörés az erre is utalt, mert változásra van szükség a migráció vonatkozásában is az EU-ban. A beszéd alapján mi abban bízunk, hogy ebben a kérdésben nemsokára mi lehetünk a többség. 

Az elemzők szerint a magyar kormányfő, amit a rezsicsökkentés terén bejelentett az egészen egy különleges, egyedülálló politikai cselekvés. Ezzel kapcsolatban Lánczi András emlékeztetett arra, hogy a rezsiárak emelkedése a rendszerváltás körüli időszak meghatározó jelensége volt. A rezsicsökkentés a nép jólétének a szimbóluma lett Magyarországon. 

A beszéd családvédelemre vonatkozó részével kapcsolatban az elemzők a kábítószerek elleni küzdelem kiemelt fontosságúvá emelését is kiemelték. Megadja Gábor szerint, amiről a miniszterelnök beszélt, a designer drogok, azoknak sajnos igazoltan nagyon nagy veszélye van, emiatt mindenképpen kezdeni kell ezzel az üggyel valamit, tehát sajnos nagyon indokolt a téma felemelése a miniszterelnök által.

Orbán Viktor évértékelőjének összefoglalóját ide kattintva olvashatja, ha pedig percről percre szeretné olvasni a beszédet, akkor azt itt teheti meg.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!