Sára Botond: A DK-s polgármester sem home office-ban ül, hanem börtönben

Vágólapra másolva!
Több jogszabály rendelkezéseiből is egyértelműen az következik, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek – mondta a Mandinernek adott interjújában a budapesti főispán.
Vágólapra másolva!

Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt 2024 augusztusa óta letartóztatásban van, de továbbra is megkapja fizetését és juttatásait. A kormányhivatal szerint ez jogszerűtlen, ezért törvényességi felhívást tett az önkormányzat felé, hogy állítsák le a kifizetéseket és követeljék vissza az eddig kiutalt összegeket, amelyek elérhetik a 10 millió forintot. 

Fél éve van letartóztatásban Kiss László
Fotó: Mandiner

A februári testületi ülésen a baloldali többség nem hozott döntést az ügyben, ezért a kormányhivatal bírósághoz fordul. Ha Kiss Lászlót jogerősen elítélik és eltiltják a közügyektől, mandátuma automatikusan megszűnik.

- írja a Mandiner.

Sára Botond válaszolt az újság kérdéseire, aki szerint egyértelmű, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!