Sopronban őrjöngött Magyar Péter, a biztonsági őröknek kellett közbeavatkozni

Vágólapra másolva!
Sopron polgármestere szerint Magyar Pétert csak a politikai balhé és a szerepés érdekli.
Vágólapra másolva!

Sopronban jelent meg ma Tisza Párt elnöke, ahol a közgyűlésen csinált balhét. Mint azt Sopron polgármestere, Farkas Ciprián a Facebook-oldalán tudatta: „Magyar Péter agresszívan lépett fel a mai közgyűlésen, megzavarva a testület munkáját, provokálva a képviselőket. Ezért szünetet rendeltem el” – írta a polgármester. A Tisza Párt elnökét ezek után a biztonsági őröknek kellett kivezetni az épületből. 

 

A polgármester a Facebook-oldalán kommentálta az eseményeket. 

Brüsszel Péter Sopronig jött hazudozni és balhézni. Őt most sem a gyerekek érdeklik, csak a politikai balhé, és az, hogy szerepelhessen. 

Az óvodásokat Brüsszel Pétertől és a Csipke Józsikákról álmodó genderaktivistáitól kell megvédeni” – írta a város vezetője. 

„Íme a tények a soproni óvodákról. Az óvodák önkormányzati fenntartásban vannak, az önkormányzat, és nem a kormány dönt róluk. Semmiféle kormányzati óvodazárási program nincs. Brüsszel Péter egyszerűen hazudik. Sopronban a szakmai partnerekkel és a pártok egyhangú szavazatával döntöttünk az óvodák átszervezéséről, mert az a betöltetlen óvodai férőhelyek száma, mind az épületek műszaki állapota miatt indokolt. A régi épületek felújítására több mint 600 millió forintot kellene még költenie az önkormányzatnak, de ettől az épületek továbbra sem szolgálnák ki a kor igényeit.. Sopronban vadonatúj óvodák épültek és épülnek. Mind az önkormányzat, mind az óvodavezetők azon dolgoznak, hogy az átmenet minél zökkenőmentesebb legyen a gyermekek, a szülők és a pedagógusok számára. Az óvodai csoportlétszámok a jövőben is a megszokottak szerint alakulnak” – számolt be Farkas Ciprián a tényekről. 

Felszólítjuk Brüsszel Pétert, hogy fejezze be az öncélú és hazug kampányolást a városban, szálljon le a soproni óvodásokról!”

– írta a polgármester. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!