Spanyol kórházi ágyán bukott le a tíz legveszélyesebb magyar bűnöző egyike

Vágólapra másolva!
A spanyol hatóságok egy kórházban fogták el azt a 31 éves székesfehérvári férfit, aki tavaly július óta bujkált Tenerifén. A férfit felfegyverkezve elkövetett rablás és lopás miatt körözték, és három elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a spanyol társszervek összehangolt akciójának köszönhetően sikerült megtalálni a szökevényt

A férfi a rendőrség top 50-es körözési listáján is szerepelt, méghozzá a tíz legveszélyesebb bűnöző között, erőszakos bűncselekményei miatt.

A nyomozók idén januárban jutottak olyan információhoz, hogy a férfi egészségi állapota miatt kórházba került– írja a police.hu.. Rejtőzködése közben önpusztító életmódot folytatott, és az intézményben is próbált inkognitóban maradni, nem fedte fel személyazonosságát. 

A magyar hatóságok azonnal felvették a kapcsolatot a spanyol rendőrséggel, amelynek közreműködésével január 31-én sikerült azonosítani és elfogni a szökésben lévő férfit.

A gyanúsított jelenleg is kórházi ellátásban részesül, kiadatásáról felépülése után döntenek a hatóságok.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!