Szentkirályi Alexandra: Nem szégyenkezhet tovább a fővárosunk!

Vágólapra másolva!
Budapest aluljárói nem biztonságosak, ezt külföldről hazatérve Fanni és Lilla is tapasztalhatták, amikor egy erőszakos hajléktalan zaklatta őket - írta közösségi oldalára feltöltött videójához pénteken a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

A videóban egy lány arról mesélt, hogy egyik nap, amikor a nővérével a Népligetnél venni akartak buszbérletet, váratlanul a vásárlást követően az aluljáróban körülöttük mindenki eltűnt, és csak egy hajléktalan volt mellettük.

Éppen akart fizetni a nővérem a kártyával, és teljesen ránk mászott. Mintha ki is akarná lopni a pénztárcáját

- mondta el. Ezután úgy döntöttek, hogy inkább távoznak a helyszínről és máshol vesznek bérletet, azonban csak később vették észre, hogy a számláról már le lett vonva a bérlet ára. A rendőrséget is kihívták, majd visszamentek a helyszínre, ahol látták, hogy a hajléktalan másnál is belenyúlt az automatába. 

Szentkirályi Alexandra arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a fajta trükközés és csalás tud ijesztő lenni.

Sajnálom, hogy arra jöttek haza, hogy ez a Budapest már nem az, ami volt előtte tíz évig

- mondta a képviselő a lánynak.

Nem szégyenkezhet tovább a fővárosunk! Ezért kezdeményeztük az aluljárók éjszakai lezárását, több fővárosi rendészeti és rendőri járőrözést és állandó jelenlétet a csomópontoknál. Anyaként külön felháborít, hogy ilyen ma megtörténhet Budapesten, a főváros ezt nem hagyhatja!

- írta a videóhoz Szentkirályi.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!