Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzentkirályi Alexandra szerint ennek az az oka, hogy Magyarország gazdasága erősen Budapest-központú.
Így rengeteg nemzetközi és hazai cég budapesti, de országosan működik. Ez azt is jelenti, hogy a vidéken elköltött pénz után járó adót Budapest szedi be. Ez azért nem túl fair, főleg egy ennyire gazdag városnál. Egész pontosan, ez csak 2024-ben 55 milliárd vidéki forintot jelentett a kasszában.
Ez körülbelül pontosan az az összeg, amivel a főváros szolidaritási hozzájárulása meghaladja a kormánytól kapott közvetlen költségvetési támogatását - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.
Közölte, hogy így áll egyensúlyba a főváros mint az ország leggazdagabb önkormányzata.
Ezt hívja a főpanaszmester “kivéreztetésnek”. Persze azt már elfelejti megemlíteni, panaszáradatában, hogy 2019 óta 140 milliárd forinttal (140.000.000.000) nőtt csak a fővárosi önkormányzat iparűzési adóból befolyó bevétele, immáron 303 milliárd forint. A kerületek iparűzési bevételeivel együtt pedig már 562 milliárdra rúg.
A frakcióvezető szerint ez irgalmatlan összeg, összevetésként pedig rámutatott arra, hogy az ország második motorjában, Debrecenben ez az összeg 35 milliárd forint.
Egy szó mint száz, Karácsony Gergelyéknek
- se jogi,
- se pénzügyi,
- se morális alapon a világon semmilyen mentségük nincs arra, hogy miért van a főváros csődpályán."
Ez csakis az ő felelősségük, a rákosrendezői hazardírozással pedig meg is pecsételték városunk sorsát - közölte Szentkirályi.
Adódik a kérdés, ilyen mértékű forrásbővülés mellett, miért panaszolja 5 éve folyamatosan a főpolgármester, hogy Budapest ki van véreztetve…
- tette fel a kérdést a kommentszekcióban Szepesfalvy Anna, a Fidesz fővárosi önkormányzati képviselője.
Jut 25 fős főpolgármesteri kommunikációs stábra, jut a havernak brüsszeli irodára, kamuállásra, jut ki tudja, hány tanácsadóra, jut önmarketingre a Budapest Branden keresztül. De nem jut az idősotthonok fejlesztésére, kötött pályás közlekedésre, P+R parkolókra, hajléktalanellátásra…
- sorolta.