Fontos bejelentést tett Szentkirályi Alexandra: Rákosrendező sorsa megpecsételődött

Vágólapra másolva!
Rákosrendező sorsa megpecsételődött. Ha 50 milliárdot ki lehet fizetni egy szeméttelepért, akkor másra is van pénz. Pénz a szemét eltakarítására, pénz a fejlesztésre. Pénz a budapestiek érdekeinek szolgálatára, mint az utak felújítása, kötöttpályás fejlesztések, P+R parkolók építése, vagy éppen a fővárosi lakhatási válság kezelése - sorolta közösségi oldalán a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra közölte, hogy Budapest egy óriási veszteséget szenvedett, a kárt pedig szerinte a választott vezetői okozták azzal, hogy nemet mondtak az 5000 milliárdos beruházásra, sok ezer munkahelyre, valamint milliárdos bevételekre. 

Karácsony Gergely és szövetségesei döntöttek, innentől az ő felelősségük, mi lesz Rákosrendezővel. Mi pontosan tudjuk, mi történik majd: semmi. Mint a zsebkendőnyi, soha el nem készült Városháza parkkal - színes képek és mese.”

Budapest akkor fejlődik, ha a kormány fejleszti - tette világossá a frakcióvezető. 

Közölte, hogy ha Karácsonyékon múlott volna, soha nem készült volna el a Városliget, a történelmi Várnegyed a Puskás és Duna Aréna, valamint az Atlétikai Központ sem, melyek a városkép meghatározó elemeivé váltak. 

Most itt az alkalom, hogy Karácsonyék is bizonyítsanak, hogy van tervük és meg is tudják valósítani. De mindenki tudja, mire számíthatunk - azok is, akik határozott nemet mondtak a Grand Budapestre.”

Hozzátette: „Budapest vezetői 50 milliárdért megveszik a múltat, pedig csak támogatni kellett volna a jövőt”.

 

Rákosrendező: az elővásárlási jog gyakorlása révén a vevő helyébe a főváros lépett!

Az elővásárlási jog gyakorlása révén a vevő helyébe a főváros lépett, terhelik a szerződésen alapuló kötelezettségek és élhet a lehetőségekkel is - mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Lázár János múlt héten közölte, nem lesznek itt felhőkarcolók, 90 méteres lehet a legmagasabb épület, ha ennél magasabbat szeretne a főváros, akkor tárgyalni kell a kormánnyal és törvényt módosítani.

A Mol akkor építette a Mol-tornyot, amikor ez a 90 méteres korlátozás még nem volt hatályban. Három cégnek ajánlotta fel annak idején a lehetőséget a kormány, közülük csak a Mol élt a lehetőséggel - tette hozzá. 

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, az arab befektető azt vállalta, hogy 25 milliárd forintig kitakarítja a rákosrendezői területet. 

Azt, hogy mit és hogyan építenek, az most a fővárosra is igaz ”

- tette hozzá. Az iratok szerint a főváros vállalja a feltételeket, és ez ügyben nem kívánok semmilyen nyilatkozatot tenni - mondta Gulyás Gergely. 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!