Újabb szigorú lépés az idős szigetszentmiklósi pedofil ellen, aki kisfiúknak fizetett a szexért

rendőrség, sziréna
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Csellengő fiatalokat hálózott be egy idős, szigetszentmiklósi férfi. A lakásába hívta a fiatal fiúkat bulizni, majd többüknek pénzt ígért illetve adott is szexért cserébe. A férfi ellen most vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Az idős férfi 2020 év eleje és 2023 ősze közötti időszakban rendszeresen, részben sikeresen próbált rávenni 13 és 17 éves közötti fiúkat arra, hogy vele különböző szexuális cselekményeket végezzenek. Ezért a férfi jellemzően 5.000,- től 25.000,- forintig terjedő összegeket, de akár 80.000,- forintot is ígért illetve fizetett a fiataloknak - írja az ügyészség a közleményében.

A férfi bizalmi kapcsolatot a kiszemelt áldozatokkal három fázisban építette ki. 

rendőrség, sziréna
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash

Először összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik családi kötelékeiktől szabadulni vágytak vagy krízishelyzetben voltak. Saját lakásán összejöveteleket tartott nekik, ahol cigarettát és alkoholt adott nekik.

Ezután kiválasztott a gyerekek közül egyet, akihez azután személyesen is közeledni kezdett részben közösségi médián keresztül levelezve, illetve a rendszeres összejöveteleken spontánnak tűnő fizikai érintkezéssel, például ölelgetéssel, fenékre csapással.

Ezután pedig - amikor nem érzett egyértelmű elutasítást - pénzt ajánlott neki szexért cserébe. 

Ha a gyerek kötélnek állt, akkor visszatérően, újabb összegek ígéretével próbált újra szexuális kapcsolatba kerülni vele. 

A vádirat szerint 7 fiú esetében volt megállapítható, hogy a férfi fizetett vagy pénzt ígért különböző szexuális cselekményekért, amelyből 2 esetben - a férfi kitartó szándéka ellenére -  végül nem valósult meg a szolgáltatás.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség a férfi ellen 7 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, 2 rendbeli esetében pedig kísérleti szakban maradt gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt emelt vádat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!