Törvényességi felhívást küldtek Karácsony Gergelynek

Vágólapra másolva!
Hiába fogadta el Karácsony Gergely jogszabályellenes költségvetését a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége, a szegényebb településeknek járó szolidaritási hozzájárulást be kell fizetni. A törvényes rend helyreállítása érdekében a kormányhivatal törvényességi felhívást bocsát ki, mert a budapestiek jogos érdeke és elvárása, hogy a város ne káoszos és instabil módon működjön - írta a főispán szerdán a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Kormányhivatal törvényességi felhívást küld a budapesti önkormányzatnak, mert jogszabályellenes a költségvetése. Alultervezett, ami azt jelenti, hogy nincsen benne annyi pénz, amennyi kellene jogszabály szerint. 

- jelentette be a főispán.

Emlékeztetett, hogy már tavaly decemberben jelezték, hogy jogszabályellenes a költségvetés-tervezet, amikor Karácsony Gergely beterjesztette
a költségvetését a közgyűlés elé, hiszen abban körülbelül 50 milliárd forint befizetésével nem tervez. 

Ezzel nem csak a szegényebb településekről vonja el a szolidaritási hozzájárulást, hanem tovább fokozza a törvényellenes működését a fővárosnak, az instabil és csődközeli helyzetet."

Hozzátette, hogy ezt a költségvetést megszavazta Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc és Vitézy Dávid pártja is. 

Sára Botond hangsúlyozta, hogy most minden törvényi feltétel fennáll ahhoz, hogy törvényességi felhívással helyre lehet állítani a törvényes működést. "Pontosan látszik, hogy több mint 51 milliárd forint hiányzik a költségvetésből". 

Ezt a törvényességi felhívást el fogjuk küldeni a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy gondolják újra, hogy szabályosan akarnak-e működni, vagy szabálytalanul. Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat a törvénysértő állapotot nem szünteti meg, további törvényességi eszköz alkalmazásáról fogunk dönteni, akár bírósághoz fogunk fordulni.

- közölte. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!