Új KRESZ Magyarországon: ezek a változások mindenkit érintenek

Vágólapra másolva!
Hamarosan új KRESZ léphet életbe Magyarországon, amely számos változást hozhat a közlekedésben. Az elektromos rollerekre vizsga is kötelezővé válhat, miközben szigorúbb büntetések jöhetnek a járdán való szabálytalan közlekedésért. Az autópályákon pedig új sebességhatárok bevezetése is szóba került.
Vágólapra másolva!

Magyarországon hamarosan életbe léphet az új KRESZ, amelynek kidolgozása már javában zajlik – derült ki egy friss jelentésből. Az elektromos rollerekkel közlekedők számára akár vizsgakötelezettséget is előírhatnak, és jelentős büntetésekre számíthatnak azok, akik a járdán közlekedve veszélyeztetik a gyalogosokat. 

Emellett az autópályákon egy új sebességhatár bevezetése is napirenden van.

A Magyar Nemzet információi szerint az új KRESZ egyik kiemelt célja a kerékpárosokra és elektromos rollerekre vonatkozó előírások pontosítása, valamint a személyautók autópályás sebességkorlátozásának esetleges módosítása.

A közszolgálati televízió egyik reggeli műsorában elhangzott, hogy az új szabályozás külön figyelmet fordít a mikromobilitási eszközök – például rollerek és elektromos kerékpárok – jogi státuszának rendezésére. 

roller
Képünk illusztráció
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az előzetes tervek szerint az új KRESZ-nek március végére olyan formába kell kerülnie, hogy a kormány jóváhagyhassa. Azonban a hatályba lépésig még több időre lesz szükség, hogy minden érintett megfelelően felkészülhessen az új előírások alkalmazására.

Szálka Miklós közlekedési szakértő a műsorban hangsúlyozta: 

Bár egyes országokban betiltották ezeket a járműveket, Magyarországon inkább olyan szabályozásra törekednek, amely biztonságosabbá teszi a használatukat.

Személyes tapasztalatait megosztva elmondta, hogy a Margit-szigeten tett családi séta során az unokái kezét sem tudta elengedni a közlekedő rolleresek és elektromos biciklisek miatt. Véleménye szerint elengedhetetlen lesz meghatározni a számukra kijelölt közlekedési útvonalakat.

A szakértő arról is beszélt, hogy a jövőben főutakon való közlekedés esetén láthatósági mellény viselése is kötelezővé válhat. 

Továbbá szigorúbb szabályokat sürget a kapucniban, illetve fülhallgatóval közlekedő biciklisek és rolleresek számára, mivel ez a gyakorlat rendkívül balesetveszélyes.

Felmerült az is, hogy a rolleresek számára KRESZ-vizsgát írhatnak elő. 

autósiskola, kresz
A biciklisekre és az elektromos rollert használókra vonatkozó szigorítás mellett az új KRESZ-ben új sebességhatárt is bevezethetnek az autópályákon
Fotó: Faludi Imre / MTI

Az elképzelések szerint azoknak, akik 20 km/h feletti sebességgel közlekednek, az úttesten kell haladniuk, főúton pedig kötelező lehet a fényvisszaverő mellény viselése - számolt be róla a Világgazdaság.

A járdák nem arra valók, hogy ezeken a járműveken haladjanak az emberek. Ezt meg kell szüntetni

– fogalmazott határozottan a szakértő. 

Szálka Miklós kitért arra is, hogy nem támogatja a 140-150 km/h sebességhatár bevezetését a hazai autópályákon. Hangsúlyozta, hogy bár több nyugat-európai országban engedélyezett a 150 km/h sebesség, a biztosítók ezekben az esetekben sem vállalnak felelősséget a balesetekért.

A szakértő emellett kiállt a cipzármódszer népszerűsítése mellett. Ez a technika elősegíti a zökkenőmentes forgalmat azáltal, hogy amikor két autóvezető egy megszűnő sávhoz ér, az egyiknek elsőbbséget kell biztosítania a másik számára.

A cél az, hogy a közlekedési kultúra szerves részévé váljon ez a fajta együttműködés, amelyet jogszabályokkal is meg kell erősíteni

– mondta Szálka Miklós, hozzátéve, hogy az új KRESZ egyik alapelve a közlekedés résztvevőinek együttműködésre ösztönzése lesz.

Azonnali hatállyal változott a magyar KRESZ decemberben is

A megkülönböztető jelzést használó járművek előzésére vonatkozóan új szabály:

Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos.

Arról is írtunk korábban, hogy Olaszországban a korábbinál sokkal szigorúbb közlekedési szabályok léptek életbe: keményebben büntetik már a kézből telefonálást és a gyorshajtást is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!