Hivatalosan is bemutatták az új magyarországi rendszámot

Vágólapra másolva!
Magyarországon ismét elérhetővé vált egy korábban megszüntetett hatósági jelzés. Az új rendszámtábla több szempontból is különlegesnek számít.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán a közelmúltban fontos hírt osztott meg a közösségi médiában: hivatalosan is bemutatták az új magyarországi rendszámot.

A bejelentés azért is jelentős, mert ezt a rendszámkategóriát korábban eltörölték. 

Annak idején írtunk róla, hogy 2022. július 1-jén bevezetésre kerültek az új típusú, négy betűből és három számból álló rendszámok, mivel a korábbi három betű – három szám kombináció kifutott

Ennek következtében a 2012. október 22-től tíz éven keresztül kizárólag versenyautók számára kibocsátott SP-s rendszámokat végleg kivezették.

A helyüket 2022. július 1-jétől az „I” betűjelű ideiglenes rendszámok vették át, amelyek egyik fő előnye az volt, hogy a versenyautókra történő kiadásukhoz nem kellett azokat hivatalosan forgalomba helyezni, csupán ideiglenes forgalomba állításra volt szükség. 

Ezáltal az ilyen járművek üzembe helyezése és fenntartása egyszerűbbé és költséghatékonyabbá vált.

Rendszám: az MNASZ bemutatta a legújabbat Magyarországon
Rendszám: az MNASZ bemutatta a legújabbat Magyarországon
Fotó: Száva-Nagy Zsolt / MNASZ / Facebook

Visszatér az SP-rendszám

Bár a korábbi SP-rendszámok végleges megszűnéséről szóltak a hírek, két és fél év elteltével mégis visszatértek. Az MNASZ hivatalosan is megerősítette, hogy ismét elérhetővé váltak, és már az első példányt is bemutatták - számolt be róla a Világgazdaság.

Szujó Zoltán elmondta, hogy amit megígértek, azt be is tartották: visszahozták az SP-s rendszámokat a ralis közösség számára.

Ezzel kapcsolatban azt is kiemelte, hogy a visszaállítási folyamat nem volt egyszerű, hiszen a Belügyminisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium másfél évig tárgyalt az ügyben.

A hosszas egyeztetések végül eredményre vezettek, így az első, 001-es számú példány már el is készült. 

Az ELSŐ ✅

Posted by MNASZ on Thursday, February 6, 2025

Az MNASZ azt is hangsúlyozta, hogy az SP-jelzéssel ellátott rendszámokból összesen 999 darab készülhet. 

Amint ez a keret kimerül, a sorozat a következő betűkombinációkkal folytatódik:

  • SO
  • SR
  • ST.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!