Kovács Zoltán elárulta, hogyan támogatják külföldről a magyar ellenzéki sajtót

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közösségi oldalán közölte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió jelentős összegekkel támogatja a magyar ellenzéki médiát, politikai befolyásszerzés céljából. Mint írta, az USAID finanszírozási programja révén több hazai sajtóorgánum is külföldi pénzekhez jutott, és bár Donald Trump elnöksége alatt ezeket a támogatásokat felfüggesztették, Brüsszel most átveheti a szerepet.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán arról számolt be közösségi oldalán, hogy a USAID milliárdos támogatásokat oszt szét világszerte a balliberális média finanszírozására. Kiemelte, hogy 

Magyarország már évek óta figyelmezteti a közvéleményt arra, hogy külföldi érdekcsoportok egyes médiumokat és civil szervezeteket politikai eszközként használnak a társadalom befolyásolására, és szerinte a nemrégiben napvilágra került adatok ezt minden eddiginél egyértelműbben bizonyítják.

Leírta, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) csendben támogatott 6200 újságírót és 707 médiumot világszerte, köztük Magyarországon is. Állítása szerint a cél egy meghatározott ideológiai irányvonal erősítése, amely illeszkedik a baloldali-liberális érdekekhez, támogatja a tömeges migrációt, és szembeszáll azokkal a kormányokkal, amelyek a globalista törekvések ellen politizálnak.

Kovács Zoltán (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Kovács szerint a USAID-et eredetileg humanitárius és fejlesztési segítségnyújtásra hozták létre, de mára az egyik legbefolyásosabb médiatámogató szervezetté vált. Kiemelte, hogy

a hivatalos nyilvántartások szerint Joe Biden elnöksége alatt az ügynökség számos, médiával foglalkozó NGO-t finanszírozott, amelyek közül sok inkább lobbiszervezetként működik, semmint független sajtóorgánumként. 

Hivatkozott arra, hogy Ukrajnában például tízből kilenc médiumot a Biden-adminisztráció támogatott.

Kovács arról írt, Magyarország sem maradt ki ebből a folyamatból. Felidézte, hogy Samantha Power, a USAID igazgatója 2023-ban Budapestre látogatott, ahol a Szabó Ervin Könyvtárban magyar sajtóra fókuszáló NGO-k képviselőivel találkozott. Állítása szerint a hivatalos közléssel ellentétben valójában egy stratégiai megbeszélés zajlott arról, hogyan növelhető az ellenzéki médiumok befolyása és elérése amerikai pénzügyi támogatás által.

Az államtitkár felsorolta, hogy Magyarországon mely médiumok kaptak USAID-támogatást, kiemelve többek közt a 444.hu, a G7, a Jelen, a Klubrádió és a Magyar Hang nevét. Rámutatott arra is, hogy hasonló tendencia figyelhető meg Lengyelországban, ahol szerinte a USAID jelentős összegeket irányított a baloldali-liberális médiumokhoz és aktivista szervezetekhez.

Kovács megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök döntése egy időre leállította ezeket a támogatásokat, de szerinte a globalista hálózatok gyorsan alkalmazkodtak, és a pénz Washingtonból Brüsszelbe áramlott át. Hozzátette, hogy az európai intézmények is készen állnak arra, hogy átvegyék a USAID szerepét, hivatkozva Daniel Freund EP-képviselő kijelentésére, miszerint Brüsszelnek folytatnia kell a USAID finanszírozási mechanizmusait.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 

Magyarország évek óta figyelmeztet a külföldről finanszírozott médiumok és NGO-k politikai beavatkozására, utalva a 2022-ben kiszivárgott hírszerzési jelentésekre, amelyek szerinte igazolták, hogy ezek a szervezetek aktívan támogatták az ellenzéki pártokat a magyar választások során. 

Zárásként kifejtette, hogy a magyar kormány nem fogja eltűrni a külföldi beavatkozást a nemzeti politikába, és nem engedi, hogy Brüsszelből finanszírozott NGO-k és baloldali médiumok kívülről próbálják befolyásolni Magyarország demokratikus folyamatait.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!