A Városligetben most bárki szelfizhet Gábriellel

Vágólapra másolva!
Gábriel arkangyal szobrát ugyan elszállították a Hősök teréről, mégsem kell nélkülözniük az alkotást az idelátogatóknak. Magyarország őrangyala, A Hősök tere Gábriel szobra címmel ugyanis látványos élménytér nyílt a Városliget Látogatóközpontban, ahová beköltözött Gábriel arkangyal szobrának az eredeti mérettel megegyező másolata, az érdeklődők így testközelből nézhetik meg a 36 méter magasan látható alkotást, sőt, közös képet is készíthetnek vele.
Vágólapra másolva!

A kiállításon megismerhető annak a rejtélyes időkapszulának a tartalma is, amit 120 évvel ezelőtt helyeztek el az oszlopfőben. A tárlatot látványos vetítések is színesítik, melyeken keresztül rendhagyó időutazáson vehetnek részt a látogatók, ízelítőt kapva a főváros történelmének egy különösen izgalmas időszakáról. 

A február 5-től ingyenesen látogatható kiállítás létrejöttének apropója a Gábriel arkangyal átfogó restaurálása, amelynek köszönhetően 120 év után először emelték le helyéről az alkotást, hogy teljesen megújítsák.

 

A Hősök tere ikonikus alakjának, Gábriel arkangyal szobrának történetét mutatja be a Liget Budapest Projekt legújabb rendhagyó kiállítása
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Néprajzi Múzeum nyugati oldalán található, mintegy 300 négyzetméteres Városliget Látogatóközpontban megnyílt a Gábriel arkangyal és szobrának történetét bemutató interaktív élménytér gerincét hét vetítési állomás adja, melyek archív felvételeken, metszeteken és egyéb vizuális alkotásokon keresztül idézik meg az emlékmű létrejöttét, az azt megelőző, illetve követő évtizedeket, különleges korlenyomatot adva a magyar történelemből, egészen napjainkig. A vetítést egy rövid, informatív szöveg kíséri.

A kiállítás minden bizonnyal egyik legnépszerűbb eleme az az interaktív szelfipont lesz, ahol a látogatók Gábriel arkangyal hatalmas szobormásolata előtt készíthetnek magukról képeket.

Az eredeti szobrot most restaurálják, annak pontos másolatával lehet fotózkodni.

Az automatikus gesztusvezérléssel működő rendszer lehetővé teszi, hogy a használóik saját digitális emléket készítsenek. Az élménytér másik látványos része pedig az az íves falra vetített installáció, ahol a látogatók virtuálisan 

felmehetnek Gábriel arkangyal mellé, és szobor szemein keresztül megcsodálhatják, hogyan telik az angyal egy napja 36 méter magasságban, Budapest lenyűgöző panorámájával a háttérben.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a tárlatra azért volt szükség,  hogy a fővárosba látogatók a restaurálás ideje alatt se maradjanak angyal nélkül.

A Hősök tere ikonikus alakjának, Gábriel arkangyal szobrának történetét mutatja be a Liget Budapest Projekt legújabb rendhagyó kiállítása
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Miért kellett Gábrielnek lejönnie a földre?

„Több mint 120 év után szükségessé vált Gábriel arkangyal szobrának a leemelése a Hősök terén álló monumentális millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopáról. A közel 5 méter magas bronzszobor állapota drasztikusan leromlott, a korábbi felújítások során csak esztétikai beavatkozásokat végeztek el rajta, ezért felújítása elkerülhetetlennél vált. A munkálatok első és egyben leglátványosabb fázisában a vagyonkezelő Városliget Zrt. megvalósításában egy hatalmas állványrendszer épült a 36 méter magas oszlop köré, mely lehetővé tette a szobor aprólékos helyszíni felmérését, valamint előkészítését a leemelésre. 

Ehhez Magyarország legnagyobb mobildaruját használták, hiszen a bronz Gábriel szobor közel 5 méter magas és jelentős súllyal bír. A szobor „földre szállása” és restaurátor műhelybe szállítása sokszorosan összehangolt, mérnöki precizitást igényelt

- mondta el Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.

A kiállításon megtekinthető az a szenzációs felfedezés is, amire a Millennium Emlékmű oszlopfőjének restaurálása közben bukkantak a szakemberek: a szobor alapzatába ugyanis egy időkapszulát rejtettek el. 

Az oszlopfő legfelső kőeleme alatti kibetonozásban, két lehorgonyzó vas között, egy borosüveget rejtettek el 120 évvel ezelőtt, amelyben egy összehengerelt papírdarab és nyolc korabeli pénzérme kapott helyet. Az üveg az eredeti beépítés során eltörhetett, így a papír a beton száradása közben felszívódó nedvesség hatására mára teljesen olvashatatlanná vált. A gondosan elhelyezett érmék azonban megőrizték történelmi értéküket, amelyek megtekinthetőek a kiállításban.

"A lehető legkorszerűbb technológiák alkalmazásával, a legapróbb részletekig terjedő alapossággal vizsgáljuk át és restauráljuk a szobrot. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy minden repedést, minden sérülést pontosan feltárjunk, megértsük az okát, megtervezzük a szükséges beavatkozást, és kellő gondossággal el is végezzük. A legnagyobb kihívást a szobor belső szerkezeti állapotának helyreállítása jelenti. A korábbi javítások során ugyanis csak a külső felületeket kezelték, így a belső rögzítések, illetve a bronz- és acélszerkezetek a lehető legalaposabban fel kell mérnünk

Célunk, hogy a szobrot nemcsak vizuálisan, hanem szerkezetileg is az eredeti állapotában állítsuk helyre, amely legalább újabb 120 évig kitart. 

A jelenleg zajló, példátlan alaposságú feltárási szakaszt követően a restaurálást végző csapat teljes odaadással dolgozik majd, hogy jövő tavasszal ez az ikonikus alkotás ne csupán visszatérjen méltó helyére, hanem újjászületve, időtállóbb formában ragyoghasson tovább a magyarok és a világ szeme előtt” – mondta el Móczár Gábor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!