Afréka, a magyar missziós orvos: Ha elkezdünk jobbító erő lenni a világban, akkor annak már van értelme

Március végén huszadik útjára indul Nigériába gyógyítani Dr. Fodor Réka, vagy ahogy Afrikában ismerik, Afréka. Története, és a róla szóló könyvsorozat nem csupán történetek gyűjteménye – egy olyan világot tár fel, ahol a remény és az elhivatottság életeket menthet. A missziós orvos úgy érzi, hogy az afrikaiak gondolkodásmódja még a gyászfeldolgozásban is segített neki és mélyítette a hitét.

• Szerdán a Nők Szentendréért Egyesület szervezésében is bemutatták az Afréka 3. könyvet, ahol teltház fogadta Dr. Fodor Rékát. A kötet az afrikai orvosi missziók mindennapjaiba enged betekintést.
• A missziós orvos és író 2015 óta végez önkéntes orvosi munkát Afrikában.
• Saját alapítványa szervezésében eddig tizenkilenc misszióban vett részt, amelyek során tizennégy alkalommal Nigériában, valamint Kongóban, Ugandában, Csádban és Ghánában is segítette a rászorulókat.
   

 

Mi motiválja arra, hogy huszadjára is vállalja ezt az iszonyatosan kemény munkát, melyet első két könyve révén már megismerhettünk?

Akinek az a hivatása, hogy missziós orvos legyen, annak valójában ez  „jutalomjáték”, alig várom, hogy visszamenjek, igazából misszióról misszióra élek. Cserébe olyan mérhetetlen gyönyörű hitet, szeretetet, hálát kapok, ami leírhatatlan. Nigériában a hit egészen különleges dimenzióban létezik, tízezer fős, háromórás miséik vannak, mindenki hálás, mindenki boldog, mindenki mosolyog. Régebben én is panaszkodós voltam, észre sem vettem, de a 2015-ös első utamról hazatérve rádöbbentem, hogy itthon mindenki nyafog, panaszkodik. És alig vártam, hogy visszamehessek.  

A hitből fakad az afrikai emberek türelme, a képessége, hogy elviseljék a mérhetetlen szenvedést, megpróbáltatást? Hogy tudott a kereszténység úgy meggyökerezni Afrikában, hogy ilyen mély hite van az embereknek?

Az afrikai emberek hite nem feltétlenül kapcsolódik a kereszténységhez. Voltam Kongóban, törzsi környezetben, voltam Csádban muszlimok között, és mindenhol boldogságot találtam. Az afrikai egy hálára épülő kultúra, meglátja a másikban a jót; ha fölébred, boldog, hogy süt a nap, vagy, hogy esik az eső. Mindenért hálás tud lenni. Mindenhol több mosolyt láttam, mint Magyarországon. A magyar embereknek szerintem föl kéne ébredniük, hogy mennyi mindenért lehetnek hálásak. Afrikában nagyon sok ember éhezik, de az éhező is tud hálás lenni. Ha például adok neki egy marék rizst, akkor nem azt mondja, hogy miért nem adtál kettőt, vagy hogy hol voltál eddig, hanem hálás. Én az afrikaiaktól tanultam meg, hogy hálás legyek.

Hogyan próbálja átültetni az afrikai kultúrából hozott hálás és pozitív gondolkodásmódot a mindennapi praxisába?
Egy viszonylag mosolygós környezetet teremtettem a XV. kerületi háziorvosi praxisomban is. A betegeimet is arra szoktatom, hogy ne panaszkodjanak, legyenek türelmesek. És akkor egy idő után jön be a beteg, hogy doktornő, ha magánál nem lehet panaszkodni, akkor hogy mondjam el, mi a bajom? És ezen már nevetünk is. Szóval próbálom az én kis környezetemben ezt a gondolkodásmódot meghonosítani. Az Afréka 3. könyvnek van egy alcíme: „Adi m mma”, ami nigériai törzsi nyelven azt jelenti, hogy „jól vagyok”, mert az afrikai ember minden szenvedése ellenére tényleg úgy érzi.  

 „Adi m mma” nigériai törzsi nyelven azt jelenti, hogy „jól vagyok”

Afrikai missziós útjai anyagi-logisztikai hátterének megteremtéséhez férjével, Dr. Greguss Sándorral hozták létre korábban az Afréka Alapítványt.  Mi az alapítvány működésének vezérelve?
Az Afréka Alapítványt úgy alapítottam meg a férjemmel, hogy eldöntöttem, Jézus lesz a középpontjában, tehát a misszióm nemcsak humanitárius, hanem keresztény, katolikus misszió is. Sokszor együtt dolgozom Dr. Csókay Andrással, soron lévő afrikai utam alkalmával is őt váltom Nigériában.  

A humanitárius és keresztény missziós segítő, gyógyító tevékenységen túl, ösztöndíjprogramot is menedzsel. Hogy kell ezt elképzelni?
2015-ben először Ugandába mentem, ahol tolmácsként segített nekem egy nagyon jó képességű 12 éves kislány, a kis Sarah, aki orvos szeretett volna lenni. Amikor hazajöttem, meséltem róla a férjemnek, és eldöntöttük, hogy létrehozunk egy ösztöndíjprogramot, melynek gyakorlatba ültetése 2018-ban, Nigériában kezdődhetett el.  A katolikus egyház által Onitshában működtetett Borromeo Kórház mellett, ahol dolgoztunk, volt egy nővérképző, és javasoltam az atyáknak, hogy keressünk egy rászoruló, okos lányt, egy tanulót, és indítsuk el az ösztöndíjprogramot. Ez valójában egy egyetemi képzés, ami 600 dollárba kerül egy évben. Az atyák szigorú kritériumrendszer szerint kiválasztották az Afréka Alapítvány első ösztöndíjasát, Trinityt. Az első jelképes örökbefogadó Dr. Csókay András volt, aki 600 dollárt adományozott Trinity ösztöndíjára. Ezt föltettük a Facebookra, és ennek nyomán más támogatók, „örökbefogadók” is jelentkeztek. A kezdeményezés olyan sikeres lett, hogy azóta az alapítványunk támogatásával már 41 diák szerzett diplomát.

Úgy fogalmazott, hogy volt egy fontosabb ösztöndíjprogram is az „afrikai életében”.
A Covid miatt 2020-ban fél évre Nigériában rekedtem, egy két hétre tervezett útból 180 nap lett. Én akkor, ott nagyon-nagyon sok mindent megtanultam tőlük, testvérük lettem, nem csak egy missziós orvos, nagyjából megtanultam a nyelvüket is. 

Egy olyan országban, ahol a szegényeknek nincs áram meg internet, tíz hónapra bezárták az iskolákat.

Tehát nemhogy online suli nem volt, hanem semmilyen. Sok millió gyerek örökre kiesett az oktatásból, és gyerekprostituáltak lettek, emberrablók lettek, koldusok lettek, meghaltak. 2021-ben, amikor visszamentem, elkezdtük az atyákkal őket az utcán összeszedni, már akiket megtaláltunk, és így kezdtünk el egy nagyobb léptékű oktatási programot. Egy általános iskolásnak a havi tandíja plusz napi egy étkezése csak 5000 forintba kerül, ebből lett most 270 ösztöndíjasunk. Ez persze nem egy sikersztori, mert az oktatásból kieső sok millióhoz képest ez csak egy csepp a tengerben. Viszont sokan tudnak cseppek lenni. Ezzel én igazából egy utat mutatok, és hogyha sokan csatlakoznak, vagy akár más helyen a világban ugyanezt megismétlik, és elkezdenek jobbító erő lenni a világban, akkor annak már van értelme.  

 

Az alapítványán keresztül végzett munka része a Hungary Helps programnak, vagy egymást kiegészítő tevékenységről beszélünk?
Úgy kerültem kapcsolatba a Hungary Helps Programmal, hogy volt egy tanúságtételem egy nagy katolikus rendezvényen, melyen részt vett a Hungary Helps egyik alkalmazottja is, mint néző. Másnap fölhívott, és kiderült számomra, hogy az ő céljaik meg az enyéim teljesen egybeesnek, vagyis, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van. 2019-ben kaptam tőlük az első támogatást egy kisebb árvízvédelmi programra, mert persze megint kitört a tífusz meg a maláriajárvány. Egyre jobban elmélyült a kapcsolatunk. Amikor 2020-ban kint rekedtem, küldtek pénzt, hogy vegyünk mentőautót, küldtek pénzt prevencióra, maszkokat vettünk, vitaminokat, szappanokat stb.

Utána orvosmissziókat támogattak, aztán kaptam egy nagyon komoly támogatást arra is, hogy a nővérképzőt kibővítsük.

Ez a tavalyi évtől már nem is nővérképző, hanem egyetem, mert megkapta a nemzetközi akkreditációt. De egy egyetem nem attól lesz egyetem, hogy szép az épület, hanem attól, hogy vannak benne tanárok. Itt van például Trinity esete, akit az előbb említettem. Szegeden fog végezni egy Hungary Helps kormányösztöndíj révén. Ő egy rendkívül okos, nagyon magas tudásszinten lévő lány, és mi ezt a magas tudást szeretnénk visszavinni Afrikába. Trinity biztos, hogy mesterképzésre fog menni és PhD-zni fog, hiszen különben nem taníthat majd az egyetemen. És van még négy pap, akiket kiképzünk orvosnak, illetve gyógyszerésznek, hiszen ők is biztosan visszamennek. Azért az nagyon fontos, hogy abba rakjuk bele a pénzt, aki visszamegy.

Mik a további elképzelések?
Ez egy nagyon hosszú folyamat. Ebben a 8 milliós Onitsha nevű városban, ahol mi tevékenykedünk, nem volt egyetlen egyetem sem. Most az a terv, hogy ez ne csak egy nővérképző egyetem legyen, hanem legyen benne orvosi kar, jogi kar stb. A Hungary Helps felépített egy hatszintes kollégiumot, hiszen azért ez egy nagyon-nagyon nehéz terep. Az egyetem csak bentlakásos lehet, mert nem lehet úgy bejárni egy egyetemre egy másik államból, hogy az utcasarkon esetleg elrabolhatnak. A fenntartó a katolikus egyház, de nemcsak katolikusok tanulhatnak ott, hanem muszlimok, anglikánok, törzsiek is. Tavaly már tízszeres volt a túljelentkezés, messzi államokból is szeretnének itt tanulni.  

 

Ahhoz, hogy missziós orvos legyen, egy nagyon kanyargós életutat kellett bejárnia. Egy jól szituált budapesti értelmiségi család reményteljes csemetéje volt, eminens tanuló, de alighogy elkezdte az orvosi egyetemet, történt egy szinte halálos kimenetelű autóbaleset. Ez mérföldkő volt, ami teljesen megváltoztatta az életét?

Több mérföldkő is volt, amely megváltoztatta az életemet. Ez volt az első. 

Koponyaalapi törést szenvedtem, amelyből csodás módon felgyógyultam. 

Egy ilyen után az ember elkezd gondolkodni, hogy mi az élet értelme, miért születtünk stb. Elkezdett érdekelni a misztika, kereső fázisban voltam, ezért csináltam magamnak egy szabad évet, és elmentem Párizsba szintetizátoros utcazenésznek. Rendkívül jól kerestem, de egy év után valahogy megszólalt a lelkiismeretem, hogy ennek nem nagyon van jövője, és így visszatértem az orvosira.  

A másik nagy mérföldkő az volt, amikor a házassági felkészítő alatt a misztikát keresve rájöttem, hogy nekem a legnagyobb misztérium az, hogy ott van az Eucharisztiában Jézus. 

Nekem ez volt a megtérés, és innentől kezdődött a mi keresztény életünk.  

A harmadik fordulópont az volt, amikor Sanyi, a férjem beteg lett, csontvelőrákja volt, és meggyógyult. 

Azt sokkal nagyobb kegyelemnek tartottam, mint sok minden mást, hiszen ő akkor még kapott hét évet (Dr. Greguss Sándor 2023-ban, egy egészen más betegségben hunyt el – a szerk.). Segített az afrikaiak gondolkodásmódja a gyászfeldolgozásban, hogy nem úgy vagy boldog, hogy elfojtod a negatívat, vagy a szomorúságot, hanem annak ellenére, és tudod azt, hogy a mennybe mész, ez is mélyítette a hitemet...

Kivel szokta megbeszélni az Afréka Alapítvány terveit?
Jézussal. Csinálni kell, meg imádkozni. Különben elvérzel. Én már voltam lent, készültem ki, tudom, hogy mire kell figyelnem. És azt hiszem, hogy az a 22 ezer beteg, akiket a missziók során  meggyógyítottam, elég szép szám. Ilyenkor naponta négy órát alszom, átlag napi 200 beteg kerül a kezem alá, de kicsit sem bánom.