Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Flórián téri felüljárók felújítása szükségszerűen forgalomkorlátozásokkal jár:
március 1-jétől, szombattól a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.
Ezért a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van rá, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a nagykapacitású kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, vagy gépjárművel közlekedve kerüljék el a Flórián tér térségét.

Kötöttpályás járatok
A felújítás ideje alatt érdemes az 1-es és az 1A villamost választani, amelyet a BKK március elejétől sűrűbben közlekedtet a legforgalmasabb időszakokban.
Békásmegyer felől a H5-ös HÉV igénybevétele javasolt: a Margit hídnál a 4-es és a 6-os villamosokra, a Batthyány téren az M2-es metróra lehet átszállni.
Az agglomerációból érkezőknek az elővárosi vasútvonalak jelentenek még alternatívát.
Autóbuszjáratok
Március 3-ától, hétfőtől a 34-es és a 106-os autóbuszok csúcsidőszakban sűrűbben közlekednek.
Az Észak-Buda felől érkező buszok haladását a kaszásdűlői Búza utcai HÉV-átjárótól a Bogdáni útig új, ideiglenesen kialakított buszsáv segíti, és onnan a már meglévő buszsávban folytatják az útjukat.
A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a Szentlélek tér, illetve Pest felé a Szentendrei úton ideiglenesen meghosszabbított, új buszsávban haladva, a Pacsirtamező utcánál kialakított visszafordítón közlekednek, ezért érdemes megnövekedett utazási idővel számolni.
A 34-es, a 106-os, a 901-es és a 918-as buszok Pest felé nem érintik a Szentlélek tér megállóhelyet, de ideiglenesen megállnak a bevásárlóközpont melletti, Flórián tér megállóban. A BKK itt javasolja az átszállást a 34-es és a 106 buszok utasainak az 1-es villamosra, amely csúcsidőben megbízhatóan és sűrűbben közlekedik.
A Pacsirtamező utcában a Viador utcától a Nagyszombat utcáig meghosszabbított buszsávon közlekednek a 9-es buszjáratok.

A BKK a közösségi közlekedést érintő változásokról és tudnivalókról korábbi közleményében tájékoztatott részletesen.
Közúti közlekedés
Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón.
A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik. A BKK kéri a járművezetőket, forgalomtorlódás esetén ügyeljenek arra, hogy ne ragadjanak a síneken, ne akadályozzák a villamos közlekedését.
A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.
A Bécsi út felől a Vörösvári úton haladva a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.

A BKK a közúti közlekedést érintő változásokról és tudnivalókról korábbi közleményében tájékoztatott részletesen.
Kerékpáros és gyalogos közlekedés
A BKK két új MOL Bubi gyűjtőállomás kialakításával – a Bécsi út–Vörösvári út, valamint a Raktár utca–Szentendrei út kereszteződésénél – segíti a térségben közlekedőket. A gyűjtőállomásokat előreláthatóan a kivitelezésük március eleji befejezésekor vehetik birtokukba a Bubival közlekedők.
A felüljárók alatti kerékpárút-átvezetés a Tavasz utca és a Vörösvári út között a felújítás ideje alatt is használható. Az átvezetésnél időszakosan előfordulhatnak forgalomtechnikai beavatkozások, de a kétirányú kerékpározási lehetőség folyamatosan biztosítva marad.
A felüljárók alatti gyalogosaluljáró-rendszert a felújítási munkák első ütemében zavartalanul használhatják a gyalog közlekedők.

A BKK a kerékpáros közlekedést érintő változásokról és tudnivalókról korábbi közleményében tájékoztatott részletesen.
Elkerülhetetlenné vált a több mint negyvenéves felüljárók felújítása
A szerkezet műszaki állapota miatt szükségszerűvé vált a Flórián téri felüljárók felújítása.
A csaknem egy évig tartó korszerűsítés célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni.
A felüljárók műszaki állapota a legutóbbi korszerűsítésük óta jelentősen romlott: a szennyeződések és a nedvesség megviselték, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, emiatt a betonacélok rozsdásak, a betonfelületek tönkrementek. A BKK beruházóként és közlekedésszervezőként mindent megtesz, hogy a várhatóan 2026 tavaszáig tartó felújítás idején a lehető legjobban kiszolgálja az arra közlekedők igényeit, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet - olvasható a közlekedési társaság közleményében.
A felújításról, valamint az ahhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.
A BKK az első napok tapasztalatai és a helyszíni utasszámlálás eredményei alapján dönt az arra közlekedő buszok végleges kapacitásáról, a szükséges menetidő-módosításokról, valamint az esetleges további forgalomtechnikai beavatkozásokról. A mérések értékelése után a BKK néhány napon belül véglegesíti a menetrendeket, hogy azok teljes mértékben az utasok igényeihez igazodjanak, és így az utazások kiszámíthatóbbá váljanak. Indulás előtt és útközben érdemes a BudapestGO utazástervezőjét használni, mert a BKK applikációja folyamatosan frissítve mutatja az utazási információkat.