Czomba Sándor: A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7 millióan dolgoztak hazánkban. A foglalkoztatottak száma továbbra is kiemelkedő, miközben a munkanélküliség mértéke továbbra is az uniós átlag alatt van, a regisztrált álláskeresők száma pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony.
Vágólapra másolva!

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: 

a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság egyik alappillére, amelyet a kormány célzott intézkedései is erősítenek. 2010-hez képest már 1 millióval többen dolgoznak, miközben az átlagbér több mint 3-szorosára, a minimálbér pedig 4-szeresére nőtt. 

CZOMBA Sándor
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára
Fotó: Vajda János / MTVA 

A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatok azt mutatják, hogy egyre több korábban inaktív munkavállaló tud elhelyezkedni, amelyhez a foglalkoztatáspolitikai programok is jelentősen hozzájárulnak. A magyar munkaerőpiac európai szinten is kiemelkedő eredményeket mutat. A 20–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 2010 óta folyamatosan növekszik, ennek köszönhetően Magyarország mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatottsági mutatóját tekintve a 6. helyen áll az EU-ban. 2024 utolsó negyedévében a férfiak foglalkoztatási rátája 84,8 százalékra, a nőké 77,1 százalékra emelkedett, jelentősen meghaladva az uniós átlagot. A magyar foglalkoztatási ráta 81 százalékot ért el, szemben az EU 27 tagállamának 75,9 százalékos átlagával, míg a 4,4 százalékos hazai munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb Európában. A kormány a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – ahogy 2016-tól minden évben – 2025. március 28-tól ismételten meghirdeti a ,,Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025.” programot. 

A program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el. 

Az elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően eddig több mint 20 ezer fő helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon. A program keretében a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejártát megelőzően a versenyszférában elhelyezkedő munkavállalók kérelmük alapján elhelyezkedési juttatásban részesülnek. 

Minél hamarabb lép ki a juttatást igénylő személy a közfoglalkoztatásból, annál hosszabb időtartamra jogosult támogatásra, ugyanis a havi 45.600 forint juttatást a közfoglalkoztatási jogviszonyból hátramaradt időre lehet megállapítani. Emellett elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, az ilyen jogcímen igénybe vehető juttatás összege napi 2.000 forint. A programra 2025. december 31-ig nyújtható be kérelem a vármegyei vagy fővárosi kormányhivatal területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalához – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleménye.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!