Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKinek sikerült jobban a március 15-e i ünnepi rendezvénye és beszéde? Orbán Viktornak vagy Magyar Péternek?
Nagyon nagy volt a várakozás Magyar Péter kapcsán, az ellenzéki sajtóban is, illetve a teljes ellenzéki oldalon. A siker az gyakorlatilag egy lendületvesztés utáni időszakban adott volna neki egy új lendületet, hiszen Magyar Péter elmúlt hetei meglehetősen kudarcosak voltak. Gondolok itt a Partizán interjúra, de arra is, hogy az évértékelő beszéde sem volt nagyon erős. De megviselte őt a bennfentes kereskedésével kapcsolatos botrány is, így az elmúlt hetek nem éppen a legfényesebben alakultak Magyar Péternek.
Ezen a héten ráadásul meg még előkerült ugye az Európai Parlamentben egy olyan erőteljesen háborúpárti indítvány is, amin ott volt a neve.
Aztán tagadta, hogy ő ezt aláírta volna, de nem mutatott erre semmilyen bizonyítékot. Így végül kínos magyarázkodásokkal volt tele még az elmúlt pár napja is. Pont ezért ez a mostani március 15. arra lett volna jó Magyar Péternek, hogy lendületet vegyen. Ez azonban nem következett be, hiszen amit elmondott, az nem volt egy átütő beszéd, nem volt egy meglehetősen erős beszéd. Összefüggéstelen volt, csapongott és az előadásmódja is gyenge volt.
Ég és föld a különbség, hogyha Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét összehasonlítjuk.
Orbán Viktor beszédei során mindig megfogalmaz fő üzeneteket, olyan üzeneteket, amelyek heteken, akár hónapokon keresztül uralják a közbeszédet, jól megjegyezhetőek, könnyen idézhetőek, és azokat akár a közösségi médiában is könnyen lehet terjeszteni. Magyar Péter esetében viszont nagyon kevés az ilyen rész, hiszen csapongott. Nem volt egy olyan íve ennek a beszédnek, ami emlékezetessé tette volna azt, és nem lehet belőle kiragadni olyan pillanatokat sem, amik megmaradnának és hosszú távon képesek lennének formálni a magyar közbeszédet.
Magyar Péter most bejelentett, de nem részletezett, népszavazásnak hívott kezdeményezése mennyire vehető komolyan?
Volt már egyébként egy hasonló kezdeményezése a Tiszának tavaly, Magyarok Hangja néven, ami akkor totális kudarc lett. A mai napig nem tudjuk, mi lett pontosan annak a végeredménye. Most a kudarcos másolat után pedig itt egy újabb hasonló próbálkozás. Azonban mivel ennek sincsen fő üzenete, így ettől sem várható siker. Vélhetően egyébként ez a Nemzet Hangja már csak azért is eredménytelen lesz, mert
a magyar kormány éppen most egy olyan kérdést tesz föl, hogy Ukrajna legyen-e EU tag, ami Európa és benne Magyarország sorsát is hosszú távon meghatározza. Most talán ez a legfontosabb kérdés.
Magyar Péter pedig eddig ezt a témát látványosan kerülte. Nem nagyon látszódik, hogy mi lenne erre a válasza. Ez annak fényében gyanús, hogy tudjuk nagyon jól, hogy az Európai Néppárt és Manfred Weber álláspontja mi ebben a kérdésben. Ők Ukrajna EU tagságát szeretnék, és háborúpárti álláspontot képviselnek. Ezért van aztán az, hogy Magyar Péter nem beszél erről a kérdésről, mert tudja nagyon jól, hogyha a valódi álláspontját elmondaná a közvéleménynek, akkor az meglehetősen káros lenne neki politikai szempontból.
A két vezető egymásra való utalásaiból, azok eltérő stílusából milyen következtetések vonhatóak le?
Látványos volt, hogy Magyar Péter ilyen nyíltan fenyegető és agresszív felhangú kommunikációt folytatott. Nagyon direkt aktuálpolitikát alkalmazott ebben a kommunikációban, ebben a beszédben. Orbán Viktor ugyanakkor még az aktuálpolitikai kérdéseket is igyekezett belefoglalni távlatosabb gondolatokba, vagy akár történelmi párhuzamokba. Magyar Péter esetében ilyen nem nagyon jelent meg a beszédben.
A Magyar Péter-féle agresszív, durva, személyeskedő hangnem azt mutatja, hogy most Magyar Péter inkább a törzsbázishoz szólt, a kemény maghoz szólt,
akik ezen a tüntetésen is ott voltak, őket próbálta stabilizálni. Ezt azért csinálhatta, mert látta ő is az elmúlt hetek közvélemény-kutatásait, amik azt mutatták, hogy csökkenésnek indult a Tisza Párt támogatottsága. Ő most megpróbálta valahogy stabilizálni a táborát, ezért is voltak annyira radikálisak azok az üzenetek, amiket megfogalmazott.
Hogyan viszonyul Magyar Péter Orbán Viktor politikájához?
Egyértelmű, hogy Magyar Péter sok szempontból másolni próbálja a Fidesz szimbólumokban, öltözetben, akár kommunikációban vagy eszközökben is. De ez csak egy gyenge másolat. Nem a ruha teszi az embert, hanem az, hogy valójában milyen politikát képvisel.
Ami a Nemzeti Konzultáció másolása kapcsán szintén tapasztalható, az pedig az, hogy ezzel nem most először próbálkoztak ellenzéki oldalon.
Volt a Jobbiknak és a Momentumnak is hasonló próbálkozása. Más pártok is indítottak ilyet, de ezek mind eredménytelenek lettek.