Deák Dániel: Ez egy hatalmas veszteség Magyar Péternek

Vágólapra másolva!
Deák Dániel elemző szerint beindult a szétesés a Tisza pártban, amit legjobban Farkas Dezső távozása jelképez.
Vágólapra másolva!

Pont pár napja írtam róla, hogy az informátorom szerint egyre nagyobb a feszültség a Tisza pártban, Magyar Péter penetráns viselkedését egyre kevesebben tudják tolerálni. És láss csodát, ma be is jelentette az egyik fontos bizalmi embere, Farkas Dezső, hogy elhagyja a Tiszát, szakít Magyar Péterékkel - írta Deák Dániel legújabb elemzésében. 

Mint az erről szóló bejegyzésében fogalmazott: „Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösségemet elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat.”

Ez nagy veszteség Magyar Péternek, hiszen még pár hete, februárban számolt be róla a saját Facebook-oldalán, hogy „Farkas Dezső is visszatér a fedélzetre és a TISZA Szigetek egyre bővülő, hazaszerető közösségének a munkáját fogja koordinálni és irányítani az eddigi csapattagokkal közösen.”

Deák Dániel szerint ez egyáltalán nem egyedi eset, sokan távoztak az elmúlt időszakban a Tiszából, csak kevésbé ismert emberek vagy a nyilvánosságban még nem közölték a távozásukat. 

Mindegyiküknek az egyik legnagyobb problémája, hogy elképesztő penetráns stílusban viselkedett velük Magyar Péter, emellett a paranoiája miatt előbb-utóbb mindenkiben ellenséget lát.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!