Soha nem látott drograzzia több vármegyében is – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kétnapos akció volt a kábítószer-bűnözés ellen, Nógrád vármegyében és Békés vármegyében is lebukott két díler. A drogok elleni fellépés a DELTA (Drogellenes Totális Akcióterv) nevet kapta.
Vágólapra másolva!

Március 7–8-án a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság célzott ellenőrzéseket tartott a kábítószer-bűnözés visszaszorítása érdekében. Az akció során szórakozóhelyeket, forgalmas közterületeket és főutakat ellenőriztek, a Készenléti Rendőrség bevetési egységeinek támogatásával. 

Két nap alatt 22 embert állítottak elő, jellemzően kábítószer vagy új pszichoaktív anyag birtoklása miatt, míg négy személyt kereskedelemmel elkövetett visszaélés miatt hallgattak ki – írja a police.hu.

Összesen közel 300 gramm fehér port és kristályos anyagot, valamint több mint 6 gramm zöld növényi törmeléket foglaltak le, továbbá drogfogyasztáshoz használt eszközöket is találtak. A nyomozók ezenfelül egy autót, négy laptopot, egy televíziót és több mint 218 ezer forintot is lefoglaltak.

Az akció során öt körözött személyt is elfogtak, köztük egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresett férfit.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet a drogok veszélyeire, mivel akár már az első használat is erős pszichikai függőséget és maradandó egészségkárosodást okozhat.

Mínusz két díler Sarkadon is

Két férfit fogtak el a Békés vármegyei rendőrök Sarkadon, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. Az eladott drogot maguk is rendszeresen fogyasztották. Az egyikük élettársát is előállították, őt kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A rendőrség március 11-én csapott le az egyik férfira, aki beismerte, hogy heti egy-két alkalommal vásárolt bódító hatású szert, amit részben saját használatra, részben értékesítésre szerzett be. Az adagokat grammonként 14 ezer forintért vette, egyszerre általában 2-3 grammot. A rendőrök az eladót is őrizetbe vették. A házkutatás során kábítószer fogyasztására alkalmas eszközöket, többek között őrlőt és pipát is találtak nála. 

A rendőrség kiemelten kezeli az új pszichoaktív szerek terjesztésének visszaszorítását 

– írja a police.hu.

Korábban arról is írtunk, hogy drogkereskedők agresszíven próbálják a 11-12 éves gyerekeket függővé tenni – mondta Horváth László kormánybiztos az Origónak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!