Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy 39 éves férfi és a 60 éves anyja 2021-ben egy cégen keresztül üzemeltetett egy VII. kerületi bárt két alkalmazottjukkal.
A nő 2021 júniusától többször hívott be külföldieket a bárba úgy, hogy este az utcán sétálva az egyik ott dolgozóval együtt leszólította őket, majd magát egyetemi tanárnak hazudva bevitte a külföldieket a bárba, ahol italozni kezdett velük.
Ezután a külföldieknek kiállítottak egy túlárazott számlát, amit ha nem nem akartak kifizeti, akkor a 39 éves férfi biztonsági őrnek vagy üzletvezetőnek kiadva magát fenyegetéssel kényszerítette a külföldi vendégeket a 80-250 ezer forintos számla kifizetésére.
Az is előfordult, hogy azzal fenyegették meg a bárba csábított külföldieket, hogyha nem fizetnek, akkor kihívják a rendőröket és szólnak a bevándorlási hivatalnak.
Emellett egy chilei férfit arra próbáltak kényszeríteni, hogy egy közeli boltban vásároljon és annak összegével egyenlítse ki a tartozását, majd a 39 éves férfi ütni kezdte a turistát, és azt követelte, hogy egy automatából vegyen fel pénzt.
A férfinek végül csellel sikerült elmenekülnie.
Azt állította, hogy sok pénze van a szállásán, az idős nővel együtt egy taxiba ült, majd amikor megérkezetek a címre, kiszállt és elszaladt.
Az ügyészség a két üzemeletetővel és a két ott dolgozóval szemben bűnszövetségben elkövetett zsarolások és egy csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat és velük szemben végrehajtandó fegyház- és börtönbüntetést indítványozott.
Az ügyész elmondta, hogy a büntetés felfüggesztése kizárólag annál a nőnél lehetséges, aki csak egy bűncselekményben vett részt.