Egy univerzum, ahol a Pride felülírja a háború kérdését

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A cselekmény azonban nem réges-rég játszódik, hanem jelen időben, a helyszín pedig sajnos nem egy messzi-messzi galaxis.
Vágólapra másolva!

„A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról” elnevezésű törvényjavaslatot 136 igennel (83,4%) fogadta el a parlament kedden. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy mostantól tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.

Ha valaki pedig mégis úgy gondolná, hogy továbbra is jópofa dolog a szexuális devianciákra kihegyezett öncélú, provokatív magamutogatás, az a törvény értelmében szabálysértést követ el, vele szemben pénzbírság szabható ki, amelyet adók módjára behajtandó köztartozásként kell végrehajtani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.

Végre, valami hasznuk is lenne – mondhatnánk, de nem mondjuk, mert nem vagyunk cinikusak.

Az utolsó beszúrás kivételével eddig hát a tények, akár lapozhatnánk is, tekintettel az előző évek tapasztalataira: a Budapest Pride-ok nagyjából 10-20 ezer embert szólítottak meg, a vonulók nem kis hányadát viszont külföldiek, illetve a multinacionális cégek dolgozóinak kötelező tánca adta. 2019-ben például 120 vállalati felsővezető, köztük olyan világmárkák, mint a BlackRock, a Citi, a Converse, a Diageo, az Eaton, a Morgan Stanley vagy a Nielsen magyarországi első embere állt ki közös nyilatkozatban a nyitottság mellett, és akkor még nem említettük hőn szeretett présemberünket; bye-bye Pressman.

Visszatérve a számokra: ha jóindulattal el is fogadjuk a szervezők állítását, miszerint 2021 óta körülbelül 35 ezren vettek részt az eseményen, ez a magyar társadalom mindössze 0,35 százalékát adja, azaz a magyar embereknek még az 1%-át sem érdekli a Pride, vagy nem érdekli annyira, hogy felvonuljon.

Az orosz-ukrán háború lezárása viszont nagy társadalmi érdeklődésre tart számot, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a magyarok 80%-a támogatja az azonnali fegyvernyugvást. Megjegyezhetjük, hogy Közép-Európa hasonlóan vélekedik.

Az adatfelvétel a vizsgált közép-európai országokban 1000-1000 fő megkérdezésével történt. A minta minden országban reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék. Az adatfelvételek 2025 januárjában készültek. Bázis = felnőtt népesség.

Ám most, hogy három év pusztítás és gyilkolás után a nagyhatalmak végre szóba állnak egymással, ráadásul nem további eszkaláció, hanem a béke a cél, úgy gondolnánk, a sztori hangsúlyos sajtónyilvánosságot kap minden hazai (?) médiumnál.

Kedden késő délután Trump és Putyin ismét egyeztettek egy maratoni telefonbeszélgetés keretében, majd megállapodtak a részleges tűzszünetről. És ez vala jó. Fontos hír, sorsfordító hír.

Ezzel szemben így nézett ki a 444 esti/hajnali címlapja, sorban a szalagcímekkel:

• Betiltott felvonulások, külföldi ügynökök

• Tüntetés volt, miután a parlamenten villámgyorsan átment a Pride-törvény. Lánczi Tamás nem támasztja alá az állításait. Putyin és Trump telefonált. A legfontosabb hírek a 444 napindító hírlevelében.

• Lánczi Tamás: Önök Amerikában külföldi ügynökként lennének regisztrálva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője súlyos állításokat fogalmazott meg a 444-ről, de többszöri kérdésünkre sem támasztotta alá ezt bizonyítékokkal, sőt, szerinte ezt nem is kell bizonyítania. Lánczi Tamás önmagát egy autonóm állami szerv vezetőjének tartja, arra a kérdésre pedig, hogy mit csinált Habony Árpád cégében, azt válaszolta: semmi közük hozzá!

• A Margit hídhoz vonultak a tüntetők a Parlament elől

A Momentum szervezett tüntetést a Parlament elé, onnan vonultak át a tüntetők a hídra. Az eredeti terv egy 60 perces blokád volt, de vannak, akik tovább maradtak.

• Alkotmánysértőnek találta egy szövetségi bíró Elon Musk szerepvállalását a USAID leállításában

Hát nem csodálatos?

A 444 univerzumában a Pride felülírja a háború kérdését, nincs itt semmi látnivaló, tudatformálás meg nem is volt soha, csak az áldott független-objektivitás.

És akkor most emelje fel a kezét, aki a 444-es Bede Marcihoz hasonlóan úgy véli, hogy „Pride nélkül nincs magyar szabadság”!


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Polgári Szilviaavatar
Szerző:Polgári Szilvia
Szerző:Polgári Szilvia