Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNagy Márton, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője és Gerlaki Bence, a tárca államtitkára egy háttérbeszélgetésen ismertette az Orbán Viktor által bejelentett új kormányzati élelmiszer-árcsökkentő intézkedés részleteit.
A gazdasági tárca vezetője elmondta a miniszterelnöki bejelentéssel kapcsolatban, hogy ez a korábban kommunikált hármas intézkedéscsomag második lépése, amelynek hatályba léptetését az tette szükségessé, hogy az első körben a kereskedőktől kért önkéntes árcsökkentési felhívásra a kormány nem kapott érdemi választ az ország hat legnagyobb kereskedelmi cégétől.
A tárcavezető közlése szerint kereskedelmi árréskorlátozó intézkedés március 17-én, hétfőn lép hatályba. Az intézkedés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány által kijelölt 30 élelmiszer termék körének az esetében semmilyen árrés sem emelkedhet 10 százalék fölé. A kormányzati várakozás alapján
a fogyasztók az árréskorlátozás hatálya alá eső termékek áraiban 10-15 százalékos csökkenést fognak tapasztalni, ami a teljes élelmiszerár inflációt várhatóan 2 százalékkal csökkentheti majd.
Nagy Márton külön kiemelte, hogy az előzetes számítások alapján a fogyasztóknak nem kell attól tartania, hogy az árréskorlátozás alá eső termékek árcsökkentését a kereskedők a hasonló termékek árainak az emelésével ellensúlyoznák. Ennek az az oka, hogy
az árréskorlátozás nem pusztán 30 termékre vonatkozik, hanem teljes termékkörökre. Így például ha tejről vagy tejfölről van szó, akkor zsírtartalom nélkül az összes tej és tejföl termékre kiterjed a szabályozás hatálya.
Az NGM vezetője arra is kitért, hogy a kereskedelmi árréskorlátozás árcsökkentő hatásának a megőrzése érdekében a kereskedők nem változtathatnak a pultokban a drágább és a saját márkás termékek eddigi arányain. A drágább termékek esetében ugyanis jóval nagyobb az intézkedés hatására az árcsökkentés, mint az olcsóbb saját márkás termékek esetén.
Gerlaki Bence államtitkár tájékoztatása szerint az árréskorlátozás hatálya alá azok a kereskedők tartoznak, akiknek a 2023. évi értékesítés nettó árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot, miközben a fő tevékenységük az élelmiszer kiskereskedelem, 4711-es TEÁOR szám alatt. Az államtitkár arról is beszélt, hogy
a kereskedelmi árréskorlátozás referenciapontja a januári átlagárak szintje. Ehhez képest lehet legfeljebb 10% az árrés az érintett termékkörök esetében.
Az államtitkára emellett azt is elmondta, hogy a kereskedőknél rendszeresen lesznek hatósági fogyasztóvédelmi vizsgálatok az árréskorlátozások betartásának ellenőrzésére.
Az intézkedés be nem tartói akár 5 millió forintos bírságot is kaphatnak, többszöri jogsértés esetén pedig akár boltbezárás is lehet a szankció.
A háttérbeszélgetésen elhangzott az is, hogyha nem valósulnak meg a kormányzat számításai az árréskorlátozással, és nem csökken az élelmiszer infláció 9–10%-ról 7–8%-ra áprilisra, akkor a kormány kész meghosszabbítani az intézkedés hatályát, vagy akár kész elrendelni a hatósági árak meghatározását egyes élelmiszerekre. Azonban jelenleg a kormány folyamatosan tárgyal a beszállítókkal és a kereskedőkkel és abban bízik, hogy további kormányzati intézkedések nélkül sikerülhet májusra jelentős mértékben csökkenteni az élelmiszerek árait Magyarországon.
A kereskedelmi árréskorlátozás hatálya alá eső 30 élelmiszer termék:
- csirkemell,
- csirkecomb,
- csirke farhát,
- csirke szárny,
- egész csirke,
- pulykamell,
- UHT tej (1,5% zsír),
- UHT tej (2,8% zsír),
- ESL tej (1,5% zsír),
- ESL tej (2,8% zsír),
- étolaj,
- margarin,
- sertészsír,
- vaj,
- finomliszt,
- rétesliszt,
- késői burgonya,
- kristálycukor,
- sertéscomb,
- sertéskaraj,
- sertésoldalas,
- sertéstarja,
- tojás,
- tejföl,
- trappista,
- tehéntúró,
- natúr joghurt,
- gyümölcs joghurt,
- fokhagyma,
- párizsi.
Mint ismert Orbán Viktor kedd reggel jelentette be, hogy 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot.
Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell, úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni”
– jelentette ki Orbán Viktor.