Késsel támadt a rendőrökre egy nő a Keleti pályaudvaron, csak lövéssel lehetett megfékezni – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy nagy, 20 centis késsel támadt rá a rendőrökre hétfőn este a Keleti pályaudvaron egy nő. Végül csak azután adta meg magát, hogy az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le. A figyelmeztetőlövéstől az egyik ott lévő rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült. A nő ellen többek között emberölés előkészülete miatt indult nyomozás. A pályaudvarra rengeteg rendőrt küldtek ki, erről videó is készült.
Vágólapra másolva!

Egy nő azzal hívta fel a rendőrséget hétfőn, későn este, hogy nem érzi jól magát, a Keleti-pályaudvarnál van, kés van nála és embert, különösen rendőrt akar ölni.

A kiérkező rendőrökre ígérete szerint rá is támadt. A kezében egy 20 centis késsel fenyegette őket, többször is feléjük szúrt. 

A kést még akkor sem tette le, amikor erre a rendőrök többször is felszólították. Ahogy akkor sem, amikor még több rendőr érkezett, továbbra is a késsel igyekezett távol tartani magától a rendőröket.

Ma egész nap ez volt nálunk a téma”

– mondja egy nő, akinek a pályaudvaron van presszója. Szerinte óriási volt a pánik tegnap este.

Én este tízkor mentem haza, és azt láttam, hogy ellepik a rendőrök a pályaudvart, több mentős is érkezett. Óriási volt a felhajtás”

– mondja egy férfi, akinek pizzázója van, szintén a pályaudvaron.

Erről az egyik helyi pékségben dolgozó lány egy videót is mutatott, amely azóta az egyik videómegosztó oldalra is felkerült. Ezen legalább öt szirénázó rendőrautó látható

„Ott voltam az eseményektől kb 3 méterre, Durva volt” – írja egy kommentelő, aki az egészet látta.

Egy másik pedig arról ír, hogy hallotta, ahogy a nőnek azt kiabálják a rendőrök, hogy 

tegye le az a kést!”

Ő 10–13 rendőrt látott.

A tomboló, késes nőt végül az egyik rendőr úgy tudta megfékezni, hogy figyelmeztető lövést adott le a föld felé, csak ezután dobta el a kést, ami után elfogták. A Központi Nyomozó Főügyészség a nőt őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A főügyészség – a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekményeken túl – a fegyverhasználatot is vizsgálja.

A Központi Nyomozó Főügyészség emberölés előkészületének bűntette  és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást.

A figyelmeztető lövéstől egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!