Győzike üzent a miniszterelnöknek, aki elfogadta az ajánlatot

Vágólapra másolva!
Gáspár Győző is reagált arra, hogy Orbán Viktor egy zebrát fogadna örökbe.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győző, akinek zebraimádata már évtizedek óta ismert, üzenetet írt közösségi oldalán a miniszterelnöknek, aki nem sokkal előtte jelentette be, hogy örökbe akar fogadni egy zebrát. A showman nemcsak az örökbefogadott zebra keresztapaságát vállalta magára, hanem egy zebramintás takarót is felajánlott a magyar kormányfőnek. 

Még az is lehet, hogy Győzike lesz Orbán Viktor zebrájának a neve. Fotó: Facebook 

"Miniszterelnök úr mai bejegyzéséből kiderült, hogy a budapesti állatkertben örökbe szeretne fogadni egy zebraszépséget  – és hát ennél boldogabb nem is lehetnék! Tudjátok, én nemcsak a mintáját imádom, a zebra egy életérzés! Szabadság, stílus, büszkeség! Miniszterelnök úr, ha kell, hozok az örökbefogadási ünnepségre kabátot, sapkát, még zebramintás kis takarót is – de csak ha nem zavarja a közízlést!  És ha már itt tartunk: egy ilyen előkelő csíkos jószágnak nevet kell adni! És én vállalom a keresztapaságot! Én már gondolkozom pár ötleten, ami még titok – de gyerekek, ti is írjatok, hátha az én nevem lesz a befutó! Hiszen miért ne lehet a neve: GYŐZIKE!?  Szívből gratulálok ehhez a csodás kezdeményezéshez és ígérem, személyesen is meglátogatom majd a mi kis zebránkat és viszek neki legalább egy nagy adag tápot! Zebrával szép az élet!" - írta a miniszterelnöknek Győzike, aki saját magát, mint a zebrák első számú rajongóját nevezte meg. 

Mint ismert, Orbán Viktor délután küldte el örökbefogadási szándékát a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, miután Magyar Péter hétvégén azzal vádolta meg a miniszterelnököt hogy zebrákat tart. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!