Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Halálra gázolt egy hatvan év körüli nőt a Hernád InterCity Novajidrány belterületén - közölte a Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.
Vágólapra másolva!

Elgázolt egy embert a vonat Novajidrányban, a Rákóczi úti vasúti átjáróban – írja a Katasztrófavédelem.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a rendőrség vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekményre utaló jel, nyom nem merült fel.

A szerelvény a baleset miatt nem tud továbbmenni. A rajta utazó tizenöt embernek az encsi hivatásos tűzoltók segítenek átszállni az értük érkező vonatpótló autóbuszra. A Mávinform tájékoztatása szerint a baleseti helyszínelés miatt Forró-Encs és Novajidrány között pótlóbusz közlekedik, ezért a Miskolc-Hidasnémeti vonalon harminc-hatvan perccel hosszabb eljutási időre kell számítani.

A Mávinform tájékoztatása szerint Forró-Encs és Novajidrány között pótlóbusz közlekedik és 30-60 perccel hosszabb eljutási időre, esetenként kimaradó járatokra kell számítani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!