Háromhetes luxuskörúton pihent Magyar Péter fontos háttérembere

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három héten keresztül Új-Zélandon tartózkodott Raskó György. Magyar Péter tanácsadója a közösségi oldalára feltöltött képek alapján pihenni ment a szigetországba – szúrta ki az Origo. A mezőgazdaságban utazó üzletember többek között ellátogatott a Gyűrűk Ura forgatási helyszínére és a Mount Cook Nemzeti Parkba. De barangolásai során megkóstolta, hogyan készítik helyben az Angus marhahátszínt és a báránycombot. Az utazás volumenét jól mutatja, hogy a Budapest-Wellington vonalon mintegy félmillió forintba kerül egy repülőút.
Vágólapra másolva!

Február 13-én még politikai állásfoglalásként megosztotta Magyar Péter közösségi médiában közölt írását, három nappal ezután már egy egzotikus helyszínről posztolt Raskó György. A vállalkozó színes, trópusi növényeket mutogatott a követőinek, azonban ekkor még nem tüntette fel utazásának pontos helyét.  

Pár nappal későbbi bejelentkezéséből azonban kiderült, hogy Magyarországtól távol, valahol Dél-Ázsiában barangol. Ahogy fogalmazott, „egy békés, homokos strandon” járt. 

Úti beszámolója szerint ezek után kirándult egy óriásfenyők és gigantikus páfrányokkal teli, „meseszép erdőben”, majd pezsgőfürdőzött egy termál patakban. Utóbbi eseménynél elárulta egyik ismerősének a kommentfalon, hogy az új-zélandi Rotoruában tartózkodik. 

Raskó György tehát a különleges természeti adottságú szigetországot választotta célpontnak. A képek alapján az ellenzéki kötődésű vállalkozó nem üzleti útra ment, sokkal inkább egy exkluzív körútra.

 Azt is elújságolta, hogy ellátogatott a Gyűrűk Ura forgatási helyszínére, az „eredeti” Hobbitfalvára, ahol Gandalf szobra fogadta

Körútja során a Tongariro Nemzeti Parkban;  Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban, aminek a városi strandjában fürdött is, kisebb új-zélandi városokban, Christchurchben és Queenstownban is megfordult. Raskó eljutott a Tekapo tóhoz és az általa gyönyörűnek nevezett Mount Cook Nemzeti Parkba is. 

Utazása során hajókázott a Cook-szorosban, és persze kipróbálta a helyi gasztronómiai különlegességeket is. A báránycomb szerinte kitűnő Új-Zélandon, az Angus marhából készített hátszínről pedig egyenesen szuperlatívuszokban írt. 

 

Az agrárszakember három hat napot kihagyott, majd újra több posztot helyezett el Facebook oldalán Új-Zélandról.

A képek tanúsága szerint felesége elkísérte Raskót, így ketten vettek részt a távoli utazáson. Annak körülményeiről nem sokat lehet tudni, az azonban biztos: az adatösszesítő oldalak szerint a Budapest-Wellington vonalon egy repülőút  átlagosan mintegy félmillió forintba kerül személyenként. Így csak az utazásra 1,5 millió és 2 millió forint közötti összeget adhatott ki a Raskó-házaspár.

Közel félmillió forintba került egy retúrjegy a Budapest-Wellington útvonalon. Fotó: repjegy.hu

Raskó György az ellenzéki oldal jól ismert szereplője, a Fidesz 2010-es kormányzása óta több baloldali projekt mögé is besorolt. A Centrum Pártot és a Momentumot is támogatta, a legutóbbi parlamenti választás előtt pedig Márki-Zay Péternek kampányolt. Tavaly októberben a Klubrádióban bejelentette, hogy segít Magyar Péternek kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai. 

Az én szerepem inkább gazdasági, azon belül is elsősorban agrárpolitikai természetű. Ebben tudok hasznos tanácsokat adni a Tisza Pártnak

 – húzta alá a Válasz Online podcastjában Raskó, aki bevallása szerint pénzzel is támogatja a Tiszát. 

A mezőgazdaságban utazó üzletember megítélése meglehetősen ellentmondásos, miután a rendszerváltás utáni privatizáció során központi szerepet játszott a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar leépítésében.

Az elmúlt hónapokban több, az országos sajtó ingerküszöbét elérő nyilatkozatot tett. Előbb a nyugdíjasok haláláról értekezett közösségi oldalán, később meg az osztrák választást értékelve arról írt, hogy úgy tűnik, a térségnek „egy kijózanító háborúra van szüksége”.

Érdekesség, hogy az agrárszakember nem sokkal új-zélandi utazása előtt arról értekezett a Szeretlek Magyarországnak, hogy döbbenetes mértékben elszegényedett a magyar társadalom. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!