Új részletek derültek ki a Huszti testvérek tragédiájáról

Vágólapra másolva!
Huszti Henrietta és Eliza holttestét több mint három héttel eltűnésük után találták meg az aberdeeni Dee folyóban. A család most újabb hírekkel jelentkezett.
Vágólapra másolva!

A tragikus sorsú testvérpár, Henrietta és Eliza, mindketten 32 évesek, január 31-én kerültek elő az Aberdeenen átfolyó Dee folyóból. A rendőrség szerint fulladás okozta a halálukat.

A lányok édesapja, Huszti Miklós teljesen összetört, amikor megtudta a tragikus hírt – írja a Mirror

Nyilatkozatában elmondta, hogy „soha nem érzett még ilyen fájdalmat”, és azt is hozzátette, hogy ikerlányai testvére, Edit „teljesen összeomlott”, amikor tudomást szerzett testvérei haláláról.

A család támogatására adománygyűjtő oldalt indítottak a JustGiving platformon. Az eredeti célösszeg 1 500 font volt, de már több mint 8 100 font gyűlt össze, és az adományok száma tovább növekszik. Az adománygyűjtő oldal március 4-ig nyitva marad, így további felajánlásokra is van még lehetőség.

Az oldalt működtető Vida Anita megható üzenetet osztott meg:

Szeretném őszintén megköszönni mindenkinek, aki adományozott vagy bármilyen módon támogatta a családot az elmúlt három hétben. A nagylelkűségetek és kedvességetek hatalmas segítséget jelentett. 

 

Huszti Eliza és Huszti Henrietta
Fotó: Archívum

A magyar ikerpárt utoljára január 7-én hajnalban látták, amint áthaladtak a Victoria hídon, majd az Aberdeen Boat Club felé vették az irányt. A testvérek előző nap is jártak a környéken, és még aznap üzenetet küldtek főbérlőjüknek, hogy kiköltöznek az aberdeeni lakásukból.

Henrietta holttestét január 31-én reggel találták meg a Queen Elizabeth híd közelében. A hatóságok tovább folytatták a keresést, és később Eliza testét is felfedezték a Victoria híd közelében. A rendőrség szóvivője, David Howieson így nyilatkozott:

Gondolataink a Huszti családdal vannak, és folyamatosan tájékoztatjuk őket az újabb fejleményekről. Tudjuk, hogy ez az eset mélyen megrázta Aberdeen lakóit és azon túl is sokakat. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítették a nyomozást.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!