Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója legfeljebb egy hónapra elrendelte a volt iskolája ellen leszámolást tervező fiatal férfi letartóztatását, és a végrehajtás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki - közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a gyanúsított csütörtökön három elektronikus levelezési címre – volt gimnáziumának, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, és a Terrorelhárítási Központnak – fenyegető tartalmú leveleket küldött. Írásaiban úgy fogalmazott, hogy 2025. április 2-án támadást tervez elkövetni volt iskolája ellen. 

A gyanúsított a levélben részletesen kifejtette, hogy milyen különböző módokon kívánja a budapesti gimnáziumban tartózkodókat bántalmazni és megölni. A törvényszék közleménye szerint a gyanúsított azt írta egykori iskolájának, illetve a Magyar Államnak, hogy nagy mennyiségű pénzért cserébe felhagy tervezett cselekményével.

 A magyar kormány egyik tagjának – egy országgyűlési képviselőnek – és az Országgyűlés elnökének leváltását is követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben leváltásuk elmarad, túszul ejti, és megöli őket.

A Fővárosi Törvényszék közleményében tudatta azt is, hogy mivel az ügyben a nyomozás még kezdeti szakaszban van, a cselekmény teljes körű bizonyításához a gyanúsított online jelenlétének feltárása, vizsgálata és elemzése, gimnáziumi iratainak, illetve igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény beszerzése, valamint folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás szükséges.

Kiemelték: feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a még azonosítás és vizsgálat, illetve elemzés alatt álló online jelenlétét hozzáférhetetlenné tenné, ezzel a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné. Fennáll a lehetősége továbbá annak, hogy a terhelt újabb fenyegetést intéz közintézmények felé vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követ el.

Mindezek alapján az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt – hangsúlyozták. Az ülésen a terhelt beismerte és megbánta tettét. Bár pszichés betegséggel küzd, a belátási képessége nem korlátozott, azonban beilleszkedési zavarai vannak. 

Tettét azzal magyarázta, hogy a korábbi gimnáziumi osztálytársai betegsége miatt többször bántalmazták és kiközösítették – közölte a törvényszék. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a letartóztatásról szóló döntést az ügyészi indítvánnyal egyetértve hozta meg, helyszínéül pedig az IMEI-t a terhelt esetlegesen fennálló pszichés betegségére tekintettel jelölte ki.

A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő enyhébb kényszerintézkedés – bűnügyi felügyelet – érdekében nyújtott be fellebbezést, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – áll a Budapest Környéki Törvényszék közleményében.

öngyilkosság, önkezű halál, önkéz általi halál, önkezűhalál, önkézáltalihalál, kiskorú, kiskorúöngyilkosság, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Korábban arról írtunk, hogy csökkenti a tanulók tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, saját képességeikbe vetett hitét a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás egy tanulmány szerint.

Az iskolai zaklatás komoly dolog, 2021-ben egy szegedi iskolást vakítottak meg osztálytársai, 2023-ban pedig egy fiatal választotta inkább az öngyilkosságot, hogy meneküljön az őt zaklatók elől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!