Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA hegyvidéki állami fenntartású iskolák nyílt levelükben határozottan elhatárolódnak a véleményük szerint "ünnep szellemiségét sértő, azt meggyalázó, a háborút éljenző, droghasználatra buzdító, keresztényellenes, az értékeket kifordító műsortól." "Elvárjuk, hogy a jövőben hasonló NE forduljon elő!" - írták levelükben, amit az összes állami fenntartású intézmény vezetője aláírt. A felháborodást kiváltó ünnepi műsort a MOMKultban rendezték meg, az igazgatók pedig leginkább Pion István költő Hasonlatos című szövegén botránkoztak meg.
"Mint aki a Börzsöny csúcsáról a Tátrán át Trianonra rálát, mint nyugdíjba vonuló püspök, aki felszívta orrba a pápát" – efféle sorokból áll Pion költeménye, amely elhangzott a Hegyvidéki Önkormányzat szervezésében megtartott ünnepségen.
"Megdöbbenéssel és felháborodással tapasztaltuk Pion István és az Amoeba zenekar előadását, amely minden szempontból méltatlan volt nemzeti ünnepünkhöz. Az általuk előadott dalok szövegei mindazzal szembemennek, amit az iskolákban oktatunk, amiért nevelünk és dolgozunk, amit pedagógusként és közösségként képviselünk. A nemzeti ünnep és
a nemzeti értékek ilyen mértéktelen, tiszteletlen, becstelen kigúnyolásától messzemenőkig elhatárolódunk, mindezt morálisan vállalhatatlannak tartjuk.
A megemlékezésnek nevezett előadáson ott ültek tanítványaink, akik cserkészként pontosan mindannak az ellenkezőjét képviselik, amiről a fellépők előadása szólt. A gyermekek számára az önkormányzat által szervezett nemzeti ünnepen elhangzottaknak súlya van, ahol nem lehet helye blaszfémiával átitatott műsornak. Elfogadhatatlannak találjuk, hogy miközben a családokkal együtt komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a tanulók helyes életvezetési alapokat kapjanak, Budapest egyik legnagyobb kerületében – ahol a nemzeti értékrend mindig is mérték és érték volt – ilyen előadásnak akár csak az ötlete is felmerüljön, majd az meg is valósulhasson.
Határozottan elhatárolódunk az ünnep szellemiségét sértő, azt meggyalázó, a háborút éljenző, droghasználatra buzdító, keresztényellenes, az értékeket kifordító műsortól.
Elvárjuk, hogy a jövőben hasonló NE forduljon elő!" - áll a XII. kerületi állami fenntartású iskolák igazgatói által írott nyílt levélen.
Hétfőn több KDNP-s politikus is megszólalt az ügyel kapcsolatban.
"Kovács Gergely polgármester úrhoz felebaráti érzéssel fordulunk, tisztelettel adózva emberi méltóságának és az őt a kerület élére emelő választói akaratnak. Azonban mindazt, amit képvisel és ahogyan viselkedik, a leghatározottabban elutasítjuk.
Mi, hegyvidéki kereszténydemokraták, elkötelezetten szembeszállunk a mindent tagadó, keresztény- és hagyományellenes szellemiséggel. Kovács Gergelynek bocsánatot kell kérnie!"
– írta Azbej Tristan, a KDNP alelnöke.
"Ma a XII. kerületi önkormányzat MoM Kultúrházban tartott hivatalos március 15-i megemlékezésén valóban megláthattuk hogyan munkálkodik a sátán. A gyanútlan, koszorúzásra egybegyűlt nézők kaptak egy ízelítőt a hazánkat és egész keresztény kultúránkat meggyalázó, sárba tipró pokoli szerveződésből. A keresztény vallást, az államot, mint regnáló politikai erőt felmutató társadalmi osztályt megalázó, mocskos és undorító hasonlatokkal körbevizelő sátánt láthattuk, hallhattuk" – írta a XII. kerületi kereszténydemokrata Czelnai Zsolt Farkas Facebook-oldalán.