Hankó Balázs: A nemzet kitüntetéseit és díjait átvevők a legjobbjaink közül valók

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
"Azok, akik ma a nemzet elismeréseit, kitüntetéseit és díjait veszik át, a legjobbjaink közül valók" - hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral és Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral állami elismeréseket és szakmai művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából.
Vágólapra másolva!

Hankó Balázs az ünnepségen kiemelte: a díjazottak tudományos, kulturális, művészeti és közéleti tevékenységükkel tesznek hozzá és fognak hozzátenni ahhoz, hogy úgy érezzük: "a legjobb dolog a világon magyarnak lenni". Azoknak, akik a szellem emberei, akik tanítanak, kultúrát örökítenek, művészeti alkotásokat hoznak létre, segítenek művelődni és műveltetni, azoknak a felelőssége sokszoros - hangsúlyozta a miniszter. 

Közös a felelősségük a hazánkért és a magyarokért 

- tette hozzá. "A magyar nemzet, a Kárpát-medence és a világ minden magyar embere nevében köszönöm, amit tesznek és tettek. Hálásak vagyunk érte" - fogalmazott Hankó Balázs. "Önök a művészi, kutatói és közéleti útjuk közepén - ki kicsit előtte, ki talán kicsit utána - tartanak. A mai kitüntetésük azt is jelenti, hogy az elkövetkezőkben is számít önökre a nemzetünk" - mondta Hankó Balázs. "Magyarország ma felelősséget tesz az önök vállára. Amit eddig tettek, még nagyobb elkötelezettséggel, szeretettel kell közösen és közösségben tovább vinniük" - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint a mindennapokban szükségünk van iránytűre, ez pedig a haza szolgálata. 

Megerősödésünk és felemelkedésünk alapja ma is a patriotizmus

 - tette hozzá. Hankó Balázs kiemelte: a mindennapok patriotizmusa, a mindennapok hazaszeretete szükséges mindannyiunk életéhez és munkájához.

Budapest, 2025. március 13.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter beszédet mond az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Pest Vigadóban 2025. március 13-án.
MTI/Bruzák Noémi
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter beszédet mond az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Pest Vigadóban 2025. március 13-án
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

 "Valljuk és tesszük ezt közösen a kulturális és innovációs minisztériumban, a mindennapi patriotizmus minisztériumában" - fogalmazott. A miniszter Jókai Mór szavait idézve azt mondta: "Az ébrenlét egész való világa nem ér annyit, mint az álom tündérhonában egy pillanat". "Kívánom, hogy önökkel, nemzetünkkel közösen épüljön és szépüljön közös tündérhonunk, a magyar nemzet. Hiszen 

magyarnak lenni büszkeség, magyarnak lenni kiváltság, magyarnak lenni küldetés

 - fogalmazott a miniszter. A csütörtöki ünnepségen Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetéseket, Magyarország Kiváló Művésze díjakat, Magyarország Érdemes Művésze díjakat, Magyarország Babérkoszorúja díjakat, Balázs Béla-díjakat, Sára Sándor-díjakat, Balogh Rudolf-díjakat, Jászai Mari-díjakat, Harangozó Gyula-díjakat, Erkel Ferenc-díjakat, Liszt Ferenc-díjakat, Máté Péter-díjakat, Blattner Géza-díjat, Ferenczy Noémi-díjakat, Munkácsy Mihály-díjakat, József Attila-díjakat, Herczeg Ferenc-díjakat, Márai Sándor-díjat, valamint Táncsics Mihály-díjakat adtak át a Pesti Vigadóban. Az ünnepi programban fellépett Miklósa Erika operaénekes és Balázs János zongoraművész.

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

DR. BÁRDOS JENŐ ISTVÁN Szent-Györgyi Albert-díjas alkalmazott nyelvész, művelődéstörténész, neveléstudós, hungarológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pannon Egyetem professor emeritusa,

KOVÁCS SÁNDOR Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa

A magyar kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át:

BUBNÓ TAMÁS DLA Liszt Ferenc díjas karnagy, énekművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főiskolai docense, a Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője,

SZERVÉT TIBOR Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Thália Színház színművésze.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:

BAKOS-KISS GÁBOR Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,

NYERGES ATTILA Máté Péter-díjas előadóművész, dalszövegíró, zeneszerző, az Ismerős Arcok frontembere,

VARGA MIKLÓS Máté Péter-díjas énekes, színművész, rockzenész,

FEKETE PÉTER Jászai Mari-díjas rendező, előadóművész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója,

Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező, előadóművész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója (k), miután átvette a Magyarország Érdemes Művésze díjat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Pest Vigadóban 2025. március 13-án. Mellette Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter (j) és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár (b).

Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendezõ, elõadómûvész, a Nemzeti Cirkuszmûvészeti Központ fõigazgatója (k), miután átvette a Magyarország Érdemes Mûvésze díjat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Pest Vigadóban 2025. március 13-án. Mellette Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter (j) és Závogyán Magdolna kultúráért felelõs államtitkár (b).Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

GEREBICS SÁNDOR filmrendező, producer,

Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott:

NYÁRI SZILVIA színművész.

Könnyűzenei előadó-művészi tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

PÉLY BARNA zenész, énekes, dalszerző, előadóművész, tanár.

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:

 L. SIMON LÁSZLÓ József Attila-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Írószövetség Elnökségének tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója,

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

TUBICS TIBOR, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. M5 és M2 Műsorokért Felelős Főszerkesztőség főszerkesztője.

A díjazottak teljes listája itt érhető el! 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!