Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében arról írt, hogy
az elmúlt években külföldi hatalmak egyre gátlástalanabb módon avatkoztak be Magyarország belügyeibe, sőt, választási folyamatokba is.
„Tették ezt álcivil szervezeteken, megvett politikusokon és a magát függetlennek nevező médián keresztül” – fogalmazott Kocsis Máté.
A politikus szerint ezek a finanszírozók saját pénzügyi, gazdasági, ideológiai és politikai érdekeiket próbálták érvényesíteni különböző befolyásolási kísérletekkel, miközben Magyarország ellen aktív lejárató kampányt folytattak Európa-szerte.
Kocsis Máté bejelentette, hogy a kormány ennek visszaszorítása érdekében – az amerikai példát követve – több új szabályozást vezet be, amelyek közül egyet az Alaptörvényben is rögzítenek.
Más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár Magyarország területéről törvényben meghatározott feltételek esetén kiutasítható, ha tevékenysége Magyarország nemzeti szuverenitását, közrendjét, területi integritását vagy biztonságát veszélyezteti
– áll az Alaptörvény módosításának második részében.