Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három férfit fogtak el a rendőrök, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben. Az akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) védelmi tisztjei is részt vettek.
Vágólapra másolva!

2022 októberében egy szabadnapos rendőrnő figyelt fel egy fiatal férfira és társaira, akik egy VIII. kerületi parkolóban próbáltak elbújni az autók között. Amikor az őrmesternő kérdőre vonta őket, azt mondták, hogy egyikük engedély nélkül vezetett. Nem sokkal később, amikor meglátták a kiérkező rendőrautót, menekülni kezdtek – írja közleményében a Nemzeti Védelmi Szolgálat. 

A rendőrnő ekkor szolgálatba helyezte magát és utánuk futott, azonban egyikük, B. Aladár, az útját állta és megütötte. 

A fiatal férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 27-én adott ki körözést hivatalos személy elleni erőszak miatt, mivel többszöri idézésre sem jelent meg, ráadásul időközben egy felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás ügyében is keresték. 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai beazonosították a tartózkodási helyét, és 2025. március 16-án este a BRFK és a Készenléti Rendőrség segítségével egy XXIII. kerületi gyorsétterem parkolójában elkapták. 

Az autót, amelyben megtalálták B. Aladárt, a testvére, B. Zsolt vezette, aki ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben rablás és lopás miatt. 

Kiderült az is, hogy B. Zsoltnak nincs jogosítványa, és egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó fegyvert is találtak nála. A járműben egy harmadik férfi is utazott, akit szintén köröztek. 

Az autóban egy 23 éves nő is ült, akinél jelentős mennyiségű készpénzt és 4,9 gramm marihuánát találtak, amelyet a rendőrök lefoglaltak. 

A testvérpárt bevitték a rendőrségre, kihallgatásuk után a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. A nő ügyében is eljárást indítottak kábítószer birtoklása miatt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!