Magyar Péter teljesen beállt a sorba: pontosan úgy jár el a háború ügyében is, ahogy a támogatói megparancsolják neki

Vágólapra másolva!
Magyar Péter lebukott. Tagadásba menekül, miután írásban is hűségesküt tett Ukrajnának és annak, hogy folytatódjon a háború. Ezt Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője közölte a közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy kiderült: az európai védelem jövőjéről szóló európai néppárti javaslat támogatói között ott szerepel Magyar Péter neve is, amit a Tisza Párt elnöke később letagadott.
Vágólapra másolva!

A Facebook oldalán Dömötör Csaba arra emlékeztet, hogy a Tisza elnöke azok után, hogy a neve előterjesztőként szerepelt az Európai Parlament eddigi legsúlyosabban háborúpárti állásfoglalásán, ma a plenáris ülésen szót kért, és megpróbálta az egészet letagadni.

Hiába teszi, mert egy ilyen állásfoglalásra nem kerülhet rá csak úgy valakinek a neve. Szigorú eljárás vonatkozik erre. Az említett állásfoglalás jó ideje nyilvános, bárki elolvashatta az Európai Parlament oldalán. Csak azóta próbálják az aláírás tényét letagadni, hogy ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottunk

- hangsúlyozza a fideszes EP képviselő.

Dömötör Csaba ugyanakkor kiemelte, hogy a magyar emberek már megszokták, hogy Magyar Péter minden korábbi tettét és mondatát letagadja. Most pedig már az Európai Parlament teljes nyilvánossága is tudhatja ezt.

Az előterjesztésben még az is szerepel, hogy még több fegyvert kell küldeni a hadszíntérre, és minden tagállamnak biztosítania kell a GDP-jének a 0,25 százalékát erre a célra. Ez Magyarország esetében legalább 200 milliárd forint. Egy többmilliárdos új alapot is létrehoznának az uniós költségvetésben a háború finanszírozására. De azt is követelik, hogy a nyugati fegyvereket orosz területen is be lehessen vetni. Miközben pedig elítélik Magyarországot a múlt heti vétója miatt, és ezzel összefüggésben a jövőben korlátoznák a tagállamok mozgásterét a katonai kérdésekben. Többek között azzal, hogy az egyhangúság helyett minősített többséget vezetnének be a döntéshozatalban

- mondja a fideszes EP-képviselő, aki szerint ezáltal a brüsszeli nagykoalíció egyértelműen további háborút akar, és hosszú távon is erre akar berendezkedni. Ennek rendelné alá az európai gazdaságot, és a magyar családok megélhetését is.

Dömötör Csaba szerint Magyar Péter most bebizonyította, hogy Brüsszelben már teljesen beállt a sorba, ami azt jelenti, hogy az ukrán háború és minden minden más ügy vonatkozásában is csak azt teszi, amire a támogatói utasítják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!