Távozik a Tisza Pártból Magyar Péter egyik bizalmasa

Vágólapra másolva!
Távozik a Tisza Pártból Farkas Dezső, a Tisza Szigetek koordinátora, Magyar Péter egyik bizalmasa. Farkas Dezsőről korábban derült ki, hogy céges kapcsolatai és felesége révén érintettek az évtized legnagyobb baloldali korrupciós botrányában. Farkas Dezső azt ígérte, új politikai közösséget szervez.
Vágólapra másolva!

Farkas Dezső távozik a TISZA közösségétől. A távozásának oka nem az, amit jelzett, hanem az, hogy több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk 

– mindezt Magyar Péter közölte. 

Később Farkas Dezső maga is reagált távozásáról a Facebookon. Ő azt írta, hogy maga adta be a felmondását. Majd pedig azt közölte, hogy

 egy új politikai közösséget alapít. 

 

Deák Dániel elemző is megszólalt a Tisza Pártban történtekkel kapcsolatban: 

 

Érintettség a Fuzik-ügyben?

Mint arról az Origo korábban beszámolt, Farkas Dezső egy céges kapcsolata révén és a feleségén keresztül is érintett a Fuzik-ügyben, ami az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós botránya, és amelyben Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Baja Ferenc és Tóth Csaba korábbi vagy jelenlegi szocialista politikusok is a vádlottak padján ülnek. Farkas Dezső felesége, F. Márta is a Fuzik-ügy vádlottja, akit az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádol. A vádirat szerint a költségvetésnek 97 millió forint vagyoni hátrányt okozó cégcsoport vezető tisztségviselőjeként követte el a bűncselekményt. A hatóságok szerint személyesen F. felesége volt az, aki a számlagyáras ügy elsőrendű vádlottjától, Fuzik Zsolttól átvette a visszahordott készpénzösszegeket. Mindezért több éves börtönbüntetést kért Farkas Dezső nejére az ügyészség. 

Farkas ugyanakkor nem csak felesége révén kötődik a szóban forgó cégcsoporthoz. Ugyanis éppen ő volt az, aki átvette a bűncselekménnyel megvádolt F. Márta helyét az ügyben érintett vállalat igazgatóságában, azonban onnan néhány hete, nem kizárt, hogy éppen a korábbi cikkek hatására, távozott. 

Drágán adták a nevéről elnevezett szemléletet

Farkas neve ugyanakkor nem csak céges kapcsolatai miatt érdemes említésre. Más zűrös ügyei is voltak a Tisza Szigetek volt koordinátorának, aki több furcsa szolgáltatást is kínált a honlapján. A nevéről elnevezett szemlélet kurzusa és a „Pénz energia workshop” nyomait később ugyan megpróbálta eltüntetni, de az internet nem felejt, így ma is fellelhető, hogy a honlapon korábban megtalálható információk szerint a kínált workshopján például „feloldották a pénzzel kapcsolatos félelmeket”. Akinek a pénzzel nem, de az életmódjával voltak problémái, azok pedig a kurzus keretei között fejleszthették magukat. Mindezeket a szolgáltatásokat pedig nem kevesebb, mint potom 40 ezer forinttól kezdődően kínálta Magyar Péter bizalmi embere.

„Kiszórt 103 milliót a Hősök terei izére”

A Mandiner úgy tudta, hogy Farkas Dezső elégedetlen volt a pozíciójával a Tisza Párton belül és azt várta, hogy komolyabb feladatokat bízzanak rá. 

A pártelnök azonban vonakodott ettől. A már említett kellemetlen ügyeken túl ugyanis más húzásaival is problémákat okozott neki Farkas Dezső. A tavaly ősszel nyilvánosságra került tiszás hangfelvételekből például kiderült, hogy

Farkas Dezső több mint 100 millió forintot költött a párt EP-kampányát lezáró rendezvényre a Hősök terén.”

Emiatt a korábban az átláthatósággal kérkedő Tisza Pártnak adminisztrációs trükközésbe kellett kezdenie, és Magyar Péter magyarázhatta a sajtóban, hogy mi is történt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!